Hirdetés

Elhunyt a két atomtámadás túlélője

A történelem legszerencsétlenebb vagy ellenkezőleg, legszerencsésebb embere volt? – merült fel a kérdés azt követően, hogy 93 évesen elhunyt Jamagucsi Comuto, az a japán férfi, aki a II. világháború végén egyedüliként túlélte először a hirosimai, majd a nagaszaki atomtámadást.

2010. január 07., 09:562010. január 07., 09:56

Az idős ember vasárnap halt meg, családja tegnap jelentette be a hírt. Jamagucsi gyomorrákban szenvedett, elhunyta előtt kórházban ápolták. Szűk körben temették el. A mérnök Jamagucsi Comuto 1945. augusztus 6-án üzleti úton tartózkodott Hirosimában, ahová a Mitsubishi-gyár megbízásából érkezett.

Az Enola Gay amerikai repülő fedélzetéről ledobott első atombomba becsapódási helyétől mindössze három kilométer választotta el, súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ennek ellenére útra kelt 180 kilométerre fekvő otthona felé, hogy újra feleségével, lányával és alig féléves kisfiával lehessen: ez az otthon pedig Nagaszaki volt. Jamagucsi augusztus 8-án vonattal tért vissza a városba, amelyet egy nappal később szintén atomtámadás ért. Az újabb robbanás miatt elvesztette hallását, később pedig akut leukémiával és más, a sugárzással kapcsolatban lévő betegségekkel kezelték.

Történetéről azonban csak azt követően kezdett széles körben mesélni, hogy fia – mindössze 59 évesen – rákbetegségben elhunyt. 2006-ban feltűnt a Nidzsu Hibaku (Kettős sugárzás) című dokumentumfilmben, az alkotásban rajta kívül más hibakusák, vagyis a mindkét robbanást túlélők is szerepeltek. Bár Japánban több olyan túlélő (mintegy 165) is van, aki hibakusának tekinti magát, mindez idáig Jamagucsi volt az egyetlen, aki hivatalos – a hatóságok által adott – igazolással rendelkezett arról, hogy Hirosimát és Nagaszakit is túlélte.

Az idős férfi az ENSZ New York-i székházába is elkísérte a filmet, amelyet jelenlétében mutattak be. „Kétszer találkoztam az atombombával, és kétszer éltem túl. A sorsom az, hogy beszéljek róla” – jelentette ki Jamagucsi Comuto egy alkalommal. Így is tett, élete vége felé beszédet mondott Nagaszakiban, rengeteg interjút adott, és még Barack Obama amerikai elnöknek is levelet írt, mert – mint fogalmazott – nagyon megérintette a politikus Prágában, a nukleáris fegyverek ellen mondott beszéde.

2009 decemberében még James Cameron filmrendezőt is fogadta, a direktor egy hamarosan megjelenő könyv szerzőjével együtt kereste meg Jamagucsit. A The Last Train from Hiroshima: The Survivors Look Back (Utolsó vonat Hirosimából: Túlélők visszaemlékezései) című könyv és az ebből esetlegesen készülő film természetesen szintén a nukleáris fegyverek által okozott tragédiákról szólna.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés