
2012. július 24., 12:322012. július 24., 12:32
A fizikusi képesítésű Sally Kirsten Ride 1983. június 18-án az első amerikai nőként és 32 évesen a legfiatalabb amerikaiként jutott fel a világűrbe, a később szerencsétlenül járt Challenger űrsikló fedélzetén. Másodszor, 1984-ben is ezzel a járművel emelkedett Föld körüli pályára. Ő volt az első nő, aki kezelhette az űrsikló, a Shuttle robotkarját.
Ride összesen 343 órát töltött a világűrben. Részt vett mind a Challenger, mind a Columbia űrsikló balesetének kivizsgálásában.
Sally Ride 1978-ban lépett be az amerikai űrkutatási hivatalhoz, a NASA-hoz, ahonnan 1987-ben távozott a Stanford Egyetem Nemzetközi Biztonsági és Fegyverzetellenőrzési Központjához. 1989-ben San Diegóban a Kaliforniai Egyetem fizikaprofesszora és a Kaliforniai Űrintézet igazgatója lett.
Az általa 2001-ben létrehozott Sally Ride Science felső tagozatosok és középiskolások – elsősorban lányok – szórakoztató természettudományos képzésével foglalkozott. Az első amerikai űrhajósnő öt, gyerekeknek szóló tudományos könyv szerzője vagy társszerzője volt.
1982 és 1987 között Steve Hawley űrhajós felesége volt.
Sally Ride előtt mindössze két nő járt az űrben: a szovjet Valentyina Tyereskova (1963-ban) és honfitársa, Szvetlana Szavickaja (1982-ben).
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.