
2012. május 21., 11:342012. május 21., 11:34
Robin Gibb hosszú ideje küzdött máj- és végbéltumorral, kétszer is megműtötték. Nemrégiben tüdőgyulladást kapott, és április közepén kómába esett. Több mint egy héten át kómában volt, és a szakemberek kevesebb, mint tíz százalék esélyt adtak neki a túlélésre.
Április 22-én jött a hír, hogy Gibb magához tért. „Még csak fejbólintással tud kommunikálni, de már magánál van” – tudatta a család. Betegsége alatt végig mellette volt három felnőtt gyermeke és felesége, testvére pedig még énekelt is az ágyánál. Egy hónappal az ébredés után azonban teste feladta a harcot.
Robin Gibb és két fivére, Barry és Maurice által alapított Bee Gees a hetvenes években érte el népszerűségének tetőfokát, noha már a hatvanas évek második felében is rendkívül népszerű volt. Stílusváltás után azonban a „diszkó királyaiként” a világ legnépszerűbb együttesei közé került, és hétszer tüntették ki Grammy-díjjal. Nemcsak előadóművészként váltak sikeressé, hanem számos sláger szerzőjeként.
A Gibb fivérek több mint ezer dalt írtak. Olyan ismert előadóművészek énekelték szerzeményeiket, mint Elvis Presley, Janis Joplin, Barbra Streisand, Diana Ross, Dionne Warwick, Celine Dion és Cliff Richard.
A Bee Gees lemezeit 200 milliós példányszámban adták ki. Az együttes utolsó lemeze 2001-ben jelent meg.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.
Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.
A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.
Január, az évkezdet sokak számára az újrakezdések hónapja: vannak, akik ekkor döntik el, hogy lefogynak, abbahagyják a szenvedélyüket, megváltoztatják viselkedésük egyes szegmenseit vagy éppen az életvitelüket.