Hirdetés

Elhunyt Peter Falk, Columbo hadnagy megszemélyesítője

Nyolcvanhárom éves korában Los Angelesben elhunyt Peter Falk filmszínész, akinek legismertebb szerepe a legendás Columbo hadnagy megszemélyesítése volt. A halál okát nem közölték. A család által kiadott közleményben csak annyi áll, hogy békében hunyt el Beverly Hills-i otthonában csütörtökön.

2011. június 26., 15:082011. június 26., 15:08

Orosz anyjának és lengyel apjának felmenői között volt magyar és cseh is (állítólag dédapja Falk Miksa író, politikus volt). Egyik szemét hároméves korában veszítette el rákbetegség következtében, ennek helyén üvegszemet viselt. 15 évesen tengerésznek akart állni, de mivel látáshibája miatt hajószakácsnál feljebb nem vitte, inkább hazatért.

Az iskola mellett foglalkozott rockzenével, diploma után a CIA-hoz jelentkezett, de elutasították. Végül egy költségvetési hivatalban kötött ki, a robot unalmát színészkedéssel enyhítette. 1955-ben már a Broadway-n szerepelt, de első filmszínészi próbálkozásai kudarc végződtek. Kezdetben még szerződést sem kapott, a Columbia stúdióból például így rúgták ki: \"ennyi pénzért kétszemű színészt is kapunk\".

Végül mégis kamera elé engedték, s 1960-ban már Emmy- és Oscar-díjra is jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, ez korábban még senkinek sem sikerült. Másodszor (és utoljára) a következő évben ajánlották a filmvilág legrangosabb kitüntetésére, Frank Capra Egy maréknyi csoda című filmje szarkasztikus testőrének megszemélyesítéséért. Bár ezt nem kapta meg, 1962-ben az Emmy-díjat hazavihette; ebből a trófeából öt áll vitrinjében. 

1968-ban osztották rá az egész pályafutását meghatározó Columbo tévésorozat címszerepét. A gyilkossági osztály szórakozott, kócos nyomozó hadnagyának legfőbb védjegye a gyűrött ballonkabát volt, szájában mindig szivar fityegett, járása lassú volt, kocsija viharvert és mindig elromlott. Távozáskor az ajtóban visszafordulva tett megjegyzést, amellyel zavarba hozta a mindenkori gyanúsítottat.

Columbo, akinek keresztnevét senki sem ismerte, az esetlenségével hódított, ám a megtévesztő külső következetességet, sziporkázó logikát és intelligenciát takart. A nyomozás során mindig szóba hozta feleségét, akit soha senki nem látott - illetve mégis, mert készült egy mérsékelten sikeres sorozat is, amelyben Mrs. Columbo nyomozott. Falk a szerepért négy alkalommal kapta meg az Emmy, egyszer pedig az Arany Glóbusz-díjat.

Peter Falk azonban remek színész is, aki a legnevesebb rendezőkkel forgatott. John Cassavetes-szel készítette a Férjek és az Egy hatás alatt álló nő című drámát, Wim Wenders-szel a Berlin felett az ég és a Távol és mégis közel című filmeket, Robert Altman A játékosában magát alakítva improvizált. Ezt követte a Neil Simon darabjából készült Napsugár fiúk című vígjáték Woody Allennel, a Vitathatatlan című akciófilm, hangját adta a Cápamese című animációs  filmhez, utolsó munkája a Next - A holnap a múlté című thriller volt. 1972-ben Tony-díjat kapott Neil Simon A 88. utca foglya című színművében nyújtott alakításért.

Amikor 1996-ban a francia Művészeti Érdemrend lovagja lett, kissé ironikusan azt válaszolta a Columbo sorozat folytatására vonatkozó kérdésre, hogy a figurát öregen is el tudja képzelni. Legfeljebb rossz hallására hivatkozva megismételteti gyanúsítottaival a mondatokat, vagy segítséget kér tőlük, ha le akar menni a lépcsőn. Aztán mégis készült folytatás, a legutóbbi 2003-as epizódban a főszerep mellett a produceri munkát is magára vállalta.

Peter Falkról 2005-ben utcát neveztek el a New Yorkhoz közeli szülővárosában, s az utcanév tábláról az avatáskor nem a leplet, hanem Columbo jellegzetes esőkabátját rántották le.

Otthonának garázsát műteremmé alakíttatta át, ahol szabadidejében szénrajzokat készített.

A színész utolsó éveit beárnyékolta az Alzheimer-kór, gyámja 2008-tól második felesége, Shera Falk színésznő volt, akivel 34 évet élt le együtt. Peter Falknak az Alyce Mayo zongoraművésszel kötött, első házasságából két lánya született, Jackie és Catherine.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés