2013. április 19., 07:422013. április 19., 07:42
A csütörtökön elhunyt Horthy Istvánné gyermekkorát családja felvidéki birtokán töltötte. 1940-ben férjhez ment vitéz nagybányai Horthy Istvánhoz, Horthy Miklós kormányzó idősebbik fiához. Házasságukból 1941-ben egy fiuk született. A kormányzóhelyettes felesége – férjéhez hasonlóan – részt vállalt a hadat viselő országra nehezedő terhekből, többek között a keleti hadműveleti területen is vöröskeresztes nővérként szolgált, amit Horthy István halála után sem hagyott abba.
Máig nem tisztázott, hogy Horthy István kormányzóhelyettes halála mögött légi baleset vagy merénylet állt-e. Míg a hivatalos verziónak számító első álláspontot inkább a repülésügyi szakértők képviselik, addig a másodikat özvegye, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő vallotta teljes meggyőződéssel. A tragikus eseményt követően is apósával és anyósával élt együtt a királyi várban, 1944-ben pedig közreműködött a zsidók mentésében, valamint a kiugrási kísérlet előkészítésében. A nyilas hatalomátvételt követően a kormányzóval együtt került német birodalmi területre, s vele maradt az emigrációban is. A hontalanság éveiben a fiatalon megözvegyült asszony a kormányzói család gondviselője maradt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!