Hirdetés

Elhunyt Max von Sydow, a Bergman-filmek sztárja

•  Fotó: Helen Sloan/HBO

Fotó: Helen Sloan/HBO

Meghalt 90 évesen Max von Sydow, az egyetlen Oscar-díjra jelölt svéd filmszínész, Az ördögűző és A hetedik pecsét sztárja, aki Ingmar Bergman számos filmjének főszerepét alakította.

Bede Laura

2020. március 09., 16:502020. március 09., 16:50

Párizsban vasárnap bekövetkezett halálának hírét francia felesége, Catherine Brelet producer közölte hétfőn a Paris Match című francia hetilap internetes oldalával. Mint írta, „megtört szívvel és végtelen szomorúsággal kell közölnünk a rendkívül fájdalmas hírt, hogy Max von Sydow 2020. március 8-án eltávozott”.

A színész 1929. április 10-én született a svédországi Lundban értelmiségi családban, anyja tanár, apja etnológus volt. Az első kisebb filmszerepek után az igazi áttörést Bergmannak köszönhette, aki rábízta A hetedik pecsét című filmjének egyik főszerepét, a halállal párviadalra kelő kereszteslovag figuráját.

Hirdetés

Nemzetközi filmes karrierje az 1970-es évek elején indult, az angolul, franciául és olaszul folyékonyan beszélő színész leggyakrabban Hollywoodban dolgozott, de feltűnt angol és olasz filmekben is.

A rendezők szívesen foglalkoztatták a mély érzésű, zárkózott, belső konfliktusaiban őrlődő, szellemileg kiemelkedő férfi szerepében, ám sokoldalú jellemábrázoló képessége miatt kalandosabb, akciókban gazdagabb, szórakoztató tömegfilmekben is megállta a helyét.

Emlékezetes alakítást nyújtott Az ördögűző, A keselyű három napja, a Menekülés a győzelembe, a Flash Gordon, a Hannah és nővérei, a Dredd bíró, az Ellenséges vizeken, a Csodás álmok jönnek, a Különvélemény című filmekben. Pályájának különlegessége, hogy a színészeknek azon szűk köréhez tartozik, akik eljátszották már Jézust (Minden idők legnagyobb története) és az ördögöt is (Hasznos holmik).

Bár két Oscar-jelöléséből egyet sem sikerült díjra váltania, művészetéért számos rangos elismerést kapott, így egyebek között a Hódító Pelléért elnyerte a Bodil-díjat és az Európai Filmdíjat, 2006-ban a San Sebastián-i Filmfesztiválon életmű díjat kapott, 2017-ben a Los Angeles-i filmkritikusok szövetsége ugyancsak életművéért ismerte el, 2012-ben pedig a francia Becsületrend lovagja lett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés