
Fotó: Gecse Noémi
Betiltották Márton Áront! – osztotta meg szerdán a hírt Facebook-oldalán G. Nagy Ilián, az Isten küldötte Márton Áron című rockopera szerzője. Valójában nem tiltották be, mindössze nem adnak helyet neki a csíksomlyói nyeregben.
2016. június 08., 15:572016. június 08., 15:57
2016. június 08., 16:072016. június 08., 16:07
A tervek szerint a darab ősbemutatóját augusztus 14-én a csíksomlyói nyeregben tartották volna. Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója szerint a betiltották kifejezés csúsztatás, valójában a ferences rendház – a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség álláspontját figyelembe véve – nem ad engedélyt a tervezett helyszínen a rockopera bemutatására.
„Értesítjük az érdeklődőket, hogy a Márton Áron-rockoperát augusztus 14-én Csíksomlyón betiltották” – írta G. Nagy Ilián. A rockopera alkotói korábban felkérték a Rómában székelő Kovács Gergely pápai káplánt, a Márton Áron szentté avatási ügy posztulátorát, hogy legyen az előadás védnöke. Ugyanakkor kérték Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, hogy vegyen részt a tervezett bemutatón, sőt szerepet is szántak neki.
Potyó Ferenc érseki helynök a Székelyhon hírportál érdeklődésére elmondta, a művet áttanulmányozták, és úgy vélik, hogy összeegyeztethetetlen Márton Áron egyéniségével, karakterével, lelkiségével, ahogyan megformálták. „Az érsek úr nem vállalta sem a fellépést, sem azt, hogy ott legyen. Kérte, hogy a neve ne szerepeljen a műben. A posztulátor kifejtette a véleményét, nem vállalta a védnökséget. Természetesen mi nem fogunk semmilyen ellenkampányt folytatni sem a szerzők, sem az alkotás ellen, viszont nem tudunk vele azonosulni, nem tudjuk felvállalni ezt a művet. Egy olyan megszentelt helyen, ahol évente százezrek imádkoznak, búcsút nyernek, nem is tudunk egy ilyen, Márton Áront nem hitelesen bemutató mű bemutatásához hozzájárulni. Tovább aztán ezzel mi nem foglalkozunk” – fejtette ki az érsekség álláspontját a helynök.
Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója elmondta, a G. Nagy Ilián által a közösségi oldalon bejelentett hír csúsztatás, mert a rockopera bemutatását nem tilthatják meg. „Mi nem láttuk a szövegkönyvet, úgyhogy ennek a fényében nem adunk neki helyet mindaddig, amíg nem tisztázódik az ügy. Az érsekség elhatárolódik a rockoperától, ezért nem adhatunk helyet neki. Ez nem azt jelenti, hogy például nem fogják előadni máshol Erdélyben, vagy Magyarországon. Mi sem a nyeregben, sem a kegytemplom környékén nem tudunk helyet adni a bemutatónak mindaddig, amíg az érsekség nem járul ehhez hozzá” – hangsúlyozta a templomigazgató.
A rockoperát bemutató április sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a csíksomlyói előadás létrejöttét a magyar kormány is támogatta, a produkciót a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Márton Áron-emlékév programjának részeként harangozták be. Az előadásnak Csíkszereda önkormányzata is társszervezője volt, ugyanakkor az alkotók a Hargita Megyei Tanáccsal is tárgyaltak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!