
Fotó: A szerző felvétele
Az ipari forradalom előtt a papírt évszázadokon át ugyanazzal a technikával, kézi merítéssel állították elő, cellulózból. A három kolozsvári papírmerítő fenyőcellulózt használ alapanyagként, melyet összetörnek, a rostokat pedig vízben feloldják. Az így nyert pépből szitával merítik ki az íveket. Az ívekből, melyeknek méretét és vastagságát a merítőkerettel lehet szabályozni, vastag posztórétegek között préselik ki a vizet. A még nedves papírt felfüggesztik száradni, majd még egyszer kipréselik, hogy ne legyen hullámos. A merített papíríveket főleg képzőművészek vásárolják, az ívekből készült egyébb termékeknek (névjegykártya, boríték, könyvjelző, irattartó, meghívó, oklevél, naptár, albumkönyv, lámpaernyő) azonban már szélesebb a vásárlóközönsége.
Nem tucatáru
„A merített papírt természetes érdessége miatt egyre többen keresik, hiszen nem tucatáru”, mondja Bánffy Béla. A fiatal vállalkozó és neje két éve társult a merített papír előállításával régebb óta foglalkozó Mátyás László képzőművésszel, megalakítva a Natura Paper Kft.-t. Ha képet vagy írást akarnak nyomtatni a papírra, akkor arról először egy negatívot készítenek (kép esetén fotóerróziós eljárással), mely egy ügynevezett „dúcra” kerül. A dúcra nyomdafestéket visznek fel, majd kézi préssel rászorítják a papírt. A préselésnek betudhatóan úgy tűnik, mintha a merített papírra készült nyomtatványokba bele lenne vésve a kép vagy a szöveg, a papír egyenetlen felülete pedig patinás jelleget kölcsönöz neki.
Merített papír
A Natura Paper három papírmerítő mesterét egyre több rendezvényre hívják meg, hogy bemutassák ezt az életre keltett mesterséget, melyet a Kárpát-medencében a 19. században szorított háttérbe az ipari termelés. Jártak már a segesvári, tordai városnapokon, régiségvásáron a fővárosban, és voltak már díszvendégei egy kiállításmegnyitónak is a Bukaresti Dimitrie Leonida Techikai Múzeumban. „Az embereket egyre inkább érdeklik a régi mesterségek, szeretik látni, hogyan alakul kész termékké a formátlan anyag”, mondja az utazási irodát is működtető vállalkozó, aki szívügyének és nem megélhetési forrásnak tekinti a merített papír gyártását. Bánffy Béla büszke arra, hogy termékei megfordultak már Sólyom László kezében is. A Magyar Köztársaság elnöke tavalyi, nem hivatalos erdélyi látogatása alkalmával – amikor felkereste a bonchidai kastélyt is – a Transilvania Trust Alapítványtól kapott ajándékba egy Natura Paper által készített irattartót.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.