Hirdetés

Élet a Földön túl?

Skót tudósok szerint legkevesebb 361, de akár 37 964 civilizáció is létezhet a tejútrendszerben, és bármelyik kapcsolatba léphet a Földdel. A következő évszázadokban az emberiség is eljuthat a fejlődésében odáig, hogy kapcsolatot kezdeményezzen idegen civilizációkkal, de apró zöld figurák és a tudományos fantasztikus irodalom egyéb karakterei helyett egészen másfajta lényekkel találkozhat.

MTI

2009. február 09., 07:212009. február 09., 07:21

 

 

Az asztrofizikus szerint Naprendszeren kívül az utóbbi években felfedezett több mint 330 bolygó adatai alapján az idegenek nagyságrendekkel fejlettebbek lehetnek, mint az ember, hiszen a kifürkészett planéták többsége jóval idősebb a Földnél, az ember pedig a viszonylagos elmaradottsága miatt valószínűleg nem is lenne képes kommunikálni velük. A galaxisban létező civilizációk ráadásul annyira távol lehetnek a Földtől, hogy akár 30 ezer évig is eltarthat a kapcsolatfelvétel. Ugyanakkor azonban mégis „könnyen megeshet, hogy egyszer csak egy másik bolygóról sugárzott adás jelenik meg a tévéképernyőkön” – tette hozzá Forgan. Az International Journal of Astrobiology című szaklapban publikált tanulmány szerint a tudósok számítógépes modellvizsgálattal becsülték fel, hogy a tejútrendszerben hány bolygón lehetnek meg az élet feltételei. Számos változót vettek bele az elemzésbe, például a víz és különböző ásványok előfordulásának valószínűségét, és az anyacsillagtól való távolságot (ha a bolygó a napjához túl közeli pályán kering, akkor a forró sugarak elpárologtatják a vizet, ha viszont túl távol, akkor jéggé fagy). „Szerintem a becslés alsó határa, a 361 állhat a legközelebb a valósághoz” – mondta Forgan, aki szerint még 300–400 év kell az emberiségnek, hogy felnőjön” az idegen civilizációkhoz, és képes legyen kapcsolatba lépni velük. Keith Horne, a St. Andrews-i Egyetem csillagásza szerint az Edinburgh-i kollégák nem vették kellően figyelembe az alkalmazott vizsgálati módszerben rejlő bizonytalansági tényezőket. „Nagyon érdekes dolog ilyesmin spekulálni, a vizsgálat eredménye azonban nem is más, mint spekuláció” – mondta Horne a The Scotsman című skóciai napilap on-line kiadásában megjelent összefoglalóban.

Néhány számadat a tanulmányból: 13,6 milliárd év – ennyi idős a tejútrendszer, a Föld otthona; 100 ezer fényév – a Tejút hosszúsága; 400 milliárd – a tudósok becslése szerint nagyjából ennyi csillag van a tejútrendszerben; összesen egy bolygóról bizonyították be eddig, hogy van rajta élet.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés