
Fergeteges rockkoncertekkel ünnepelték Marosvásárhelyen vasárnap este a 100 éves Kultúrpalota születésnapját – a Maros Megyei Tanács szervezte eseményen a legendás brit Uriah Heep, a magyarországi Karthago és a hazai Ţăndărică is fellépett.
2013. szeptember 09., 16:222013. szeptember 09., 16:22
A Bernády György által építtetett palota ablakai épen megúszták a hatalmas dübörgést, s szebbnél-szebb színes és fehér lézerruhába öltöztették az épületet, hiszen nemcsak a hírneves zenekarok koncertje miatt volt érdemes a főtérre menni, hanem a budapestiek által a Kultúrpalotára vetített késő esti lézershow miatt is.
A Karthago egyórás késéssel lépett a színpadra, és a szép számban összegyűlt közönségnek gyorsan sikerült ráhangolódnia az immár 34 éves rockbanda dalaira. Takács Tamás énekes az egyik marosvásárhelyi rajongójuk által készített óriás bannert is meglengette, és a magyar zászlót is többször elővette, kijelentve, hogy Marosvásárhelyen a magyarok között itthon érzik magukat. A bő órás koncert után \"elefántdübörgésre\" vonult le a vastapssal jutalmazott banda, majd Ţăndărică és barátai léptek a színpadra.
A román együttes több népszerű dalt énekelt el, a tervezettnél valamivel kevesebbet, hiszen az Uriah Heep tagjai türelmetlenül várták, hogy színpadra léphessenek és kikötötték, hogy csak tízig hajlandóak várni. Azok, akik csak miattuk jöttek ki a főtérre és vártak több órát, bizonyára nem csalódtak, hiszen a legendás rockerek korukat megcáfoló lendülettel csaptak a húrok közé.
Közben a közönség megcsodálhatta a színes és fehér-fekete fényekkel feldíszített Kultúrpalotát, részese lehetett a látványos 3D-s technikát alkalmazó lézershownak. A bemondó ezuttal is elfelejtett magyarul köszönni, beszélni, de a Kultúrpalota mellékbejárata fölé elhelyezett kétnyelvű banner jelezte, hogy a Maros Megyei Tanács vezetői tudják, hogyan kell értelmezni a multikulturalitást, s fontosnak tartják, hogy a magyar nyelv, a magyar rendezvények is méltó helyet kapjanak az ünnepségosorzatban. Simon Virág
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!