2009. szeptember 11., 10:172009. szeptember 11., 10:17
Három kolozsvári fiatal, Katona Alpár, Manea Cristian és Szénási Zoltán vágott neki augusztusban egy hegymászó túrának az Alpokban magasodó Piz Badile-csúcs meghódítására. Az expedíció a Kodiak egyesület elindította Kis lépések a nagy álmok felé elnevezésű projekt része volt, melynek célja a fiatalok körében népszerűsíteni a hegymászást, túrázást mint szabadidős programot.
A kirándulás másik célja: Katona Alpár hegymászó ily módon akarta leróni tiszteletét a kolozsvári idegsebészet orvosainak és dolgozóinak, akik előző évi autóbalesetben szerzett nyakcsigolyatörését sikeresen kezelték. A csapat szerint több biztatásra, elismerésre és bizalomra van szüksége a román egészségügynek, ezt szeretnék népszerűsíteni a gesztussal. Eredeti tervük szerint a háromtagú csapat az Alpok három csúcsát érintette volna, ám a rossz idő miatt kénytelenek voltak lemondani az út kétharmadának megtételéről.
„A Piz Badile alatt, mely Svájc és Olaszország határán, a Bernina hegycsoportban található, már kétszer jártunk. Tervünk mindkét alkalommal meghiúsult a rossz időjárási viszonyok miatt. Az idén végre sikerült megmászni a hegyet” – mondta el Szénási Zoltán, az Osztrák Hegymászószövetség tagja, aki 2001 óta vesz részt túrákon. A csapat tagjait már a hegy aljába érkezéskor jégeső fogadta.
| Augusztus 31-ről szeptember 1-jére virradó éjszaka három Bihar megyei hegymászónak sikerült felérnie a Mont Blanc csúcsára. A választott útvonal a klasszikus volt, azonban nem veszélymentes. A vaskohszelestei Adina Micula és a nagyváradi Marius Vecan, Farkas Attila és Ioana Lucaciu alkotta csoport augusztus 27-én indult útnak a francia Alpok irányába. Első megállóhelyük Ausztria volt, ahol másnap megmászták az ország legmagasabb hegycsúcsának számító Grossglocknert (3798 méter), valamint a Stüdlgatot is. Két nap múlva érkeztek meg a Chamonix völgyében található Les Houches-be, egy francia kisvárosba. Itt hegyi felvonóba ültek, majd kisvasútra szálltak, és Nid d’Aigle (2372 méter) felől próbálkoztak a csúcstámadással. Négy órát vett igénybe a havas és jeges hegyi szakasz teljesítése, így reggel fél hét körül már a 4808 méter magas Mont Blanc tetejéről csodálhatták meg a napfelkeltét. A három hegymászó különben hegyimentő is: a Bihar Megyei Salvamont tagjai, ezenkívül a 20 éves Adina Micula a vaskohsziklási Speodava barlangászklubnak, a 39 éves Farkas Attila a nagyváradi Cristal barlangászklubnak, a 29 éves Ioana Lucaciu és a 42 éves Marius Vecan pedig a Román Alpinista Klub váradi tagszervezetének a tagja. Az általuk választott útvonal azon öt útirány egyike, melyet a hegymászók a leggyakrabban használnak, hogy feljussanak Európa tetejére. |
„Az autótól borús, enyhén szeles időben indultunk el. Zsákjaink nagyon nehezek voltak, rengeteg felszerelést és ennivalót cipeltünk fel a hegy alatti táborunkba. Gyönyörű ösvény kanyarog fel a Sasc Fura menedékházhoz, majd onnan az erdő övezetét elhagyva felértünk a gleccserek által lehordott kőzettörmelékekig (moréna)” – idézi fel Alpár, aki azt is elmondta, a hűvös idő és a fizikai megerőltetés ellenére semmilyen egészségügyi problémája nem volt.
A morénák mellett tábort vertek az expedíció tagjai, majd felkészültek a kétnapos rossz időre. Az időt pihenéssel, főzőcskézéssel és boulderezéssel töltötték. „A boulderezés tulajdonképpen edzés, de nekünk inkább szórakozás. A közeli, nagyobb sziklákat másztuk meg, hogy tartsuk a formánkat” – vezet be a hegymászás titkaiba Alpár. A Piz Badile egyébként 3300 méter magas gránitpiramis, melynek csúcsa 1000 méterre volt a fiúk táborhelye fölött.
Maga a mászás 850 méter szintkülönbség leküzdését jelentette. „Az utat oda-vissza terveztük megmászni, vagyis a csúcs elérése után visszaereszkedtünk ugyanott, ahol felmásztunk. Erre a kihívásra kevesen vállalkoznak, hiszen nagyon hosszú és fárasztó, ezért legtöbben leereszkednek az olasz oldalon levő menedékházba, ahonnan egy éjszakai pihenés után visszatúráznak a svájci oldalon található Sasc Fura menedékházba” – mesélik a hegymászók.
Három nap rossz idő után hajnali négy órakor indult útnak a Piz Badile csúcsának meghódítására a három kolozsvári hegymászó. „Elsőkként kapaszkodtunk felfele a beszálláshoz vezető hómezőn meg sziklabordán. A hármas csapatnál azért jóval gyorsabb a kettes, így lassan kezdtek minket utolérni a tapasztalt vezetőkből és klienseikből álló kettes csapatok. Kissé zavart az egyre növekvő létszám, de az idő gyönyörű volt, és a tiszta, tapadós grániton mászni igazi élményt jelentett számunkra” – mondja Alpár, kinek félúton bizseregni kezdtek az ujjbegyei az érdes gránit felületétől, de mit sem törődve haladt felfelé.
Az út egynegyedénél ébredt rá a csapat, hogy óriási hibát követtek el: túl rövid kötelet vittek magukkal, ami a felfele utat egyáltalán nem lassította, a leereszkedés viszont emiatt annál bizonytalanabbá vált. „Hatvanméteres kötelünk volt, amivel legtöbb harminc métert lehet ereszkedni. A félreértés miattam történt, mert idegen nyelvű leírásokból úgy értelmeztem, hogy 20–25 méterre vannak egymástól az ereszkedőstandok. Már felfele mászva döbbentem rá, hogy mindenütt fél kötelekre gondoltak a szerzők – meséli Zoltán. – Ettől a pillanattól kezdve másra sem tudtunk gondolni, mint a visszaútra. Többször felvillant fejünkben a visszafordulás gondolata, de olyan jól haladtunk, hogy déli fél kettőre elsőkként értünk fel a csúcsgerincre.”
A csúcsról lefele kell haladni a piramis alakú csúcsjelzőhöz, ahol torlódásba ütközött a csapat. Hosszú perceken át kellett várakozniuk, míg a többi hegymászó továbbhalad, ezzel értékes perceket veszítve. Hirtelen elhatározással két órakor úgy döntöttek, elindulnak lefele.
Az ereszkedés első szakasza problémamentesen zajlott, az elején nem volt szükség kötélre, inkább mászniuk kellett a csapat tagjainak. Aztán elérték azt a szakaszt, ahol a falak meredeken szakadnak le a mélybe, így elkerülhetetlen lett a kötél használata. „A visszaút nem egyértelmű, a hatalmas gerincben meg kell találni az ereszkedőstandokat, s ha az ember először jár ott, akkor bizony nem egyszerű feladat – emlékszik vissza Alpár. – Bolyongtunk a gerinc minden zegzugában, mindkét oldalán s az áthajlásban is. Az ereszkedőstandok megtalálásának örömét hamar szertefoszlatta a következő lépés nehézsége.”
Szorgalmas munkával telt el az elkövetkező pár óra, de a csapat tagjainak minden igyekezet ellenére sem sikerült sötétedés előtt leérniük, az éjszakai továbbereszkedésre ismeretlen terepen már nem vállalkoztak, ezért egy kiálló sziklapárkányt választottak éjszakai szállásnak. Lekuporodtak mind a hárman szorosan egymás mellé és várták a reggelt. Az első napsugarak fényében már elindultak, s a felfele igyekvő alpinistáknak köszönhetően gyorsan megtalálták az útvonalat.
„A sátrakat tíz órakor értük el hullafáradtan, de nagyon boldogan a tudattól, hogy harmadik nekifutásra végre sikerült megmásznunk a Piz Badile-csúcsot. Csodálatos túra volt, amelynek így utólag visszagondolva, külön varázsa volt a kalandos kényszeréjszakázás a gleccserek fölött” – összegezte a hegymászócsapat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.