Hirdetés

Egyre több rejtély az Airbus-tragédia körül

Az Airbus utasai közül már ötven személy holttestét találták meg, a tetemeken végzett első vizsgálatok alapján a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a gép nem robbant fel a levegőben, hanem „egyszerűen” több darabra tört. A miértre egyelőre nincs magyarázat. Egyre többen vonják kétségbe azt is, hogy sebességproblémák vezettek a katasztrófához – egyéb magyarázattal azonban egyelőre ők sem állnak elő.

2009. június 16., 10:382009. június 16., 10:38

Darabokra tört a levegőben

Növelik az Air France-tragédia körüli homályt az áldozatok első, 16 fős csoportján elvégzett vizsgálatok is. A brazil O Estado de Sao Paulo című helyi újság értesülései szerint ugyanis a holttesteken nem találtak égési sérüléseket, viszont számos csonttörést diagnosztizáltak. Égési nyomokat a repülőgépüléseken sem fedeztek fel, ami arra utal, hogy nem történt robbanás a fedélzeten. Ennek ellenére a repülőgép valamilyen, eddig ismeretlen ok miatt több darabra tört a levegőben – legalábbis ezt jelzi, hogy egyes holttestekre egymástól 85 kilométeres távolságban bukkantak rá. Ez meglehetősen nehezen lenne elképzelhető abban az esetben, ha a repülőgép egészben zuhant volna az óceánba. Ráadásul – a lap információi szerint – az áldozatok tüdejében nem találtak vizet, ami arra utal, hogy halálukat nem fulladás okozta.

Nem találják a fekete dobozt

A repülőgép a levegőben hullott darabokra – erre utal az is, hogy a holttesteket meztelenül vagy csaknem meztelenül találták meg, mivel szakértők szerint a légáramlat zuhanáskor gyakorlatilag letépte róluk a ruhát. Időközben egyre többen vonják kétségbe azt a teóriát is, miszerint a sebességmérők állítólagos meghibásodása és az annak következtében fellépő sebességproblémák vezettek a katasztrófához. Pierre-Henri Gourgeon, az Air France vezetője például úgy nyilatkozott, hogy nincs meggyőződve erről, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) pedig szintén azt közölte, hogy nem kizárólag ez a tragédia oka.

A körülményeket rögzítő fekete dobozról egyelőre továbbra sincs hír, pedig szerdán már a helyszínre érkezett egy annak felkutatásával megbízott francia atom-tengeralattjáró is. Az idő sürget, mivel a fekete doboz akkumulátora mintegy 30 napig tart ki, ráadásul az idő előrehaladtával gyengülnek a kisugárzott jelek.

A holttestek keresését június 19-éig biztosan folytatják a brazil haderők. A határidőt elvileg meghosszabbíthatják június 25-éig – ez azonban attól függ, találnak-e addig újabb holttesteket, és ha igen, hányat. Szakértők kizárták annak a lehetőségét, hogy a 228 áldozat mindegyikét megtalálják. Mint ismeretes, az Air France francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó Airbus A330-as típusú gépe június elsején zuhant az Atlanti-óceánba, fedélzetén 228 emberrel, köztük négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utassal. A gép roncsait és az első áldozatokat június 6-án találták meg a brazil Fernando de Noronha szigettől 650 kilométerre északkeletre az Atlanti-óceánban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés