
2010. december 10., 09:342010. december 10., 09:34
Mohamed Sousha, a dél-sínai régió kormányzója közölte csütörtökön, hogy amerikai és egyiptomi szakértők befogtak egy makócápát, s a harapásnyomok előzetes vizsgálataiból, illetve turisták által elmondottakból arra lehet következtetni, hogy ez a ragadozó támadt rá két turistára a múlt héten. Ugyanakkor kutatnak még egy óceáni fehérfoltú cápa után is, amely ugyancsak fürdőzőket – két orosz és egy német turistát – támadt meg, legalábbis ezt feltételezik. Egy amerikai szakértői csoport is segít az egyiptomiaknak kivizsgálni a népszerű egyiptomi üdülőparadicsomnál történt szokatlan cápatámadásokat.
A múlt keddi és szerdai cápatámadásokban három orosz és egy ukrán turista sérült meg súlyosan. A veszélyes ragadozókat a hatóságok közlése szerint befogták, így szombaton a város polgármestere bejelentette, hogy a fürdés újra biztonságos, az úszási tilalmat feloldották. Vasárnap azonban a cápák újra támadtak, és ezúttal halálos áldozatot szedtek: egy hetvenéves német nőt téptek szét a strandolók szeme láttára, mindössze kőhajításnyira a parttól.
Újra fürdési tilalmat léptettek életbe. Egy egyiptomi tisztségviselő a Moszadot (az izraeli titkosszolgálatot) gyanítja a cápatámadásban, az érvelés szerint Izrael így próbálja megkárosítani az egyiptomi turizmust. Mohamed Abdel Fadil Sousha, a térség kormányzója azt mondta, nem zárható ki, hogy Izrael ügynökei juttatták a cápát Sarm-es-Sejk közelébe.
„Ezt az elméletet azonban még ellenőrizni kell” – mondta a kormányzó. Ugyanezt az elméletet erősítette Musztafa Iszmael, az üdülőváros híres búvárja is, amikor az esetről beszélt az Egypt Today című tévéműsorban. A kapitány szerint ez a faj – az óceáni fehérfoltú cápa – nem él Egyiptom part menti vizeiben, kizárólag a nyílt óceánon, így a gyilkost valaki beengedte Sarm-es-Sejk közelébe. Iszmael azt is elmondta, hogy nemrég egy izraeli kollégája számolt be arról, hogy ők is elfogtak egy kis cápát, amelynek GPS-jeladó volt a hátára erősítve.
Jigal Palmor izraeli külügyi szóvivő a gyanúsításra úgy reagált, a kormányzó túl sokszor látta a Cápa című filmet, és összekeveri a valóságot a képzelettel. Hozzátette, ha Sarm-es-Sejknél, a Sínai-félsziget csúcsánál egy cápa garázdálkodik, az éppúgy súlyosan érinti az izraeli turizmust is, mivel Eilat városa ugyancsak az Akabai-öbölnél, annak végén, az egyiptomi várostól mintegy 160 kilométerre fekszik, a jordániai Akaba tőszomszédságában.
A szóban forgó településeken ugyanakkor semmiféle jele nem volt azokban a napokban annak, hogy nem messze onnan cápatámadás történt, az emberek boldogan fürdőztek a december eleji strandidőben. A Moszad irányította cápa elméletét a sajtó ugyan felkapta, de inkább gúnyolódnak a furcsa ötleten.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.