
2011. január 25., 09:452011. január 25., 09:45
A Kr. e. 14. századból származó szobor évtizedek óta Berlinben van, jelenleg a Neues Museum egyik különtermében látható. A büszt első helyen szerepel az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanácsnak azon a listáján, amely a visszaszerzendő műkincseket veszi számba. A testület összesen hat műkincs visszaszolgáltatását kéri külföldi múzeumoktól – erősítette meg Havvász, aki nem szolgált részletekkel a további öt régészeti kincsről. Az egyiptomi főrégész reményét fejezte ki, hogy a német hatóságok együttműködőek lesznek, így a szobor visszakerülhet Egyiptomba. Németország azonban már korábban közölte, hogy nem adja vissza a szobrot, mert az álláspontja szerint törvényesen került az európai országba. Emellett törékeny állapota miatt nem lenne alkalmas a szállításra – vélekedtek német szakértők. Nofertiti mészkő mellszobrát 1912-ben találták meg egy német expedíció tagjai Egyiptom déli részén. A régészek 1913-ban felosztották a leleteket. Az egyiptomi kormány már a múlt század húszas éveiben visszakövetelte Berlintől a mellszobrot.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.