Hirdetés

Egyenlítői dzsungeltáborban edzett az erdélyi csapatépítő

Három héten át hajnali fél hatkor kelni, s nap mint nap fizikailag és pszichikailag is megerőltető erőpróbákat kiállni, extrém körülmények között, az egyenlítői esőerdőben és az óceánon, első hallásra nem tűnik irigylésre méltó időtöltésnek. A margittai születésű, vállalatimenedzsment-végzettségű Blizik Anita, mintegy két tucat társával egyetemben, önként vállalta a megpróbáltatásokat, sőt mélyen a zsebébe nyúlt azért, hogy próbára tehesse magát a robinsoni életkörülmények között.

Pengő Zoltán

2011. december 16., 08:422011. december 16., 08:42

A húszas éveinek elején járó Anita az élménypedagógiai módszerekkel személyiségfejlesztést és csapatépítést végző Outward Bound (OB) nemzetközi szervezet oktatójaként vett részt a szingapúri OB 21 Day Classic Course elnevezésű képzésen. „Azért mentem oda, mert fejlődni, tapasztalni akartam” – mondja, hozzátéve, tudatában volt annak, hogy nagyon nehéz lesz. A kurzus 21 napja alatt átélt nehézségek azonban túltettek minden előzetes elképzelésén.

Menetelés, mászás, evezés

Az első napon a résztvevőknek át kellett adniuk a telefonjukat, a magukkal hozott könyveket és hanganyaglejátszó készülékeket, majd bemelegítésként egy kilenc méter magas falat kellett megmászniuk csapatban. Ezt háromnapos szárazföldi expedíció követte, melynek során iránytű és térkép segítségével, megadott útvonalat kellett végigjárni a dzsungelben. A megfeszített iramú túrát a szervezők még egy éjszakai riadóval is megspékelték, amit többórás menetelés követett a következő táborhelyig. A másnapi ébresztőt természetesen a szokott időpontban, 5.30-kor tartották.

A következő próbatétel színhelye szintén az esőerdő volt, ahol minden résztvevőnek egymagában kellett eltöltenie három napot úgy, hogy élelmiszeren és vízen kívül csak két sátorlapot vihetett magával. Ennek a feladatnak a célja a meditáció volt, hogy a résztvevők feldolgozzák az addigi élményeket, s eltöprengjenek azon, kik is ők valójában? Ezt követően vízen folytatódtak a kalandok: a csapat egy maga irányította vitorlással elhajózott az Indonéziához tartozó Batam szigetéig.

Ott aztán kajakra cserélték a vitorlást, s a következő hét napon át reggeltől estig eveztek, csuromvizesen, néha kétméteres hullámok között, hogy a kitűzött időre megkerüljék a szigetet. Anita szerencsés volt, ugyanis csak egy napig kínozta a tengeri betegség, de volt olyan társa, aki 72 órán át nem szabadult a hányingertől. „Sírtam is kajakozás közben, mégsem álltam le az evezéssel, mert a csapat motivált. Mindenki ki volt készülve, de senki sem hagyta abba az evezést. Aki egy kicsit jobban volt, az biztatta a többieket, aztán valaki más tartotta a lelket a csapatban. Akkor és ott értettem meg a társak fontosságát” – idézi fel a kajakos túra élményeit.

A tengeri expedíciót a Final Challenge (végső kihívás) elnevezésű, párban folytatott verseny követte, melyben vízbe ugrás, futás, úszás, kajakozás, mászófal és kötélcsúszópálya várt a résztvevőkre. A záróakkordot az „elkötelezettség ugrása” jelentette, 15 méter magas trambulinról elrugaszkodva kellett elkapni a trapézt.

Cselekvés és kitartás

Blizik Anita számára fizikai szempontból az utolsó napi kajakozás volt a legmegterhelőbb, míg a kulturális különbségek lelkileg viselték meg, ugyanis a résztvevők szinte kizárólag kínaiak és malájok voltak. „Ők nagyon optimisták és teljesítményorientáltak, a csapatszellem pedig a vérükben van. Rám azt mondták, hogy individualista vagyok. Az emberi gesztusok, a nemek közötti érintkezés tekintetében ugyanakkor sokkal merevebbek, visszahúzódóbbak, mint az európaiak” – meséli Anita.

A rengeteg nehézség ellenére nagyon hasznosnak ítéli a délkelet-ázsiai táborban eltöltött három hetet. „Sok mindenben változtam: megértettem, hogy cselekedni kell, fontos a kitartás, és hogy sosem vagyunk egyedül. Sokkal nagyobb lett az önbizalmam, ami nekem mint oktatónak, nagyon fontos, s felismertem, hogy a gyengeségeimet lehetőségnek tekintsem a fejlődésre” – összegzi Anita a képzés eredményeit.

Ki a komfortzónából!

Blizik Anita számára a szingapúri kaland valójában néhány évvel korábban, egyetemi évei alatt kezdődött, amikor egy ismerősének javaslatára elment az 1993-ban alakult romániai Outward Bound egyik, Youth in Action (Ifjúsági csereprogram) nevű táborába. A táborban történtek annyira megragadták, hogy elhatározta, maga is OB-oktató lesz. Részt vett az ehhez szükséges képzésen, elvégezte az előírt szakmai gyakorlatot egy tapasztalt oktató vezetésével, megírt egy elméleti dolgozatot, letette a technikai és az elsősegélyvizsgát, majd a gyakorlati vizsgát is. Immár OB-oktatóként dolgozik, a marosvásárhelyi székhelyű szervezet szovátai központjában vezet három naptól egy hétig terjedő időtartamú foglalkozásokat gyerekeknek.

„Célunk a személyiségfejlesztés, a különféle készségek, például a kommunikáció, a konfliktuskezelés és a problémamegoldás kibontakoztatása, és a csapatépítés, olyan élménypedagógiai módszerekkel, melyek a természetet használják tanítóként. Az embernek van egy konfortzónája, amely nem nyújt újdonságokat, amikor pedig elhagyjuk ezt, akkor a tanulózónában vagyunk. Kurt Hahn német pedagógus, az OB alapítója felismerte, hogy a természet az ember számára tanító környezet. Mi arra törekszünk, hogy kimozdítsuk az embereket a komfortzónából, hogy tanuljanak magukról” – magyarázza Blizik Anita a módszer lényegét, hozzátéve, hogy amit oktat, az nem ismeretanyag, hanem élettapasztalat, az önismerethez vezető út.

Az Outward Bound-tanfolyamok során a résztvevők számukra szokatlan kültéri tevékenységeket végeznek, játékokat játszanak, melyek kimozdítják őket a komfortzónából. Minden tanfolyamnak része egy Szováta környéki erdei expedíció, melynek során a résztvevők minimum egy éjszakát a szabadban töltenek, oktatók felügyelete alatt, akik azonban semmibe nem szólnak bele. Az OB Románia programjain főleg gyerekek és fiatalok vesznek részt, de szerveznek tanfolyamokat pedagógusok és különböző cégek alkalmazottai számára is. Az egyesület oktatói azt próbálják meg tudatosítani programjaik minden egyes résztvevőjében, amit Kurt Hahn (1886–1974) így fogalmazott meg: „Többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. Amint ezt egyszer megtapasztaljuk, többé már nem fogunk kevesebbel megelégedni.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés