Hirdetés

Egyedülálló találmányok Marosvásárhelyen

Ma déltől péntek estig látogatható a marosvásárhelyi ipari parkban az a nemzetközi seregszemle, ahol hat ország – Ausztrália, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Románia és Szlovénia – feltalálói állítják ki találmányaikat.

Máthé Éva

2010. augusztus 19., 10:112010. augusztus 19., 10:11

Az ipari park igazgatója, Nagy István a Krónikának elmondta: a parkban működő inkubátorház fogadta be a feltalálókat. Dr. Vedres András, a Feltalálók Nemzetközi Szövetségének elnöke Inventivitás a gazdasági válság idején címmel tart előadást, a kiállítás ma délben 13 órakor nyílik.

A marosvásárhelyi házigazda Octavian Pleşa, aki a Feltalálói Egyesületek Nemzetközi Szövetségének a kelet-európai részlegét vezeti. Ő korábban a sajtónak elmondta: feltétlenül szükségesnek tartja, hogy válság idején a feltalálók a nagyközönséggel is osszák meg ötleteiket, találmányaikat, hátha valaki „ráharap” ezekre, és virágzó üzletet fejleszt ki belőle. Vedres András a válságkezelési elméletből is ízelítőt ad az érdeklődőknek. A korábbi években a hazai feltalálók mindig jelen voltak a nemzetközi kiállításokon, és szép eredményt értek el. Most 50–55 találmánnyal ismerkedhet meg az, aki péntek estig kilátogat az ipari parkba. Az a Vasile Bălan marosvásárhelyi feltaláló is bemutatja újabb ötleteit, aki a tavalyi, varsói nemzetközi kiállításon nyolc aranyérmet, két ezüstérmet és három különdíjat kapott.

Dr. Vedres András már 2008-ban javasolta, hogy miután korábban Ázsiában szerveztek hasonló seregszemléket, a 2009-es európai feltalálói kiállításnak Marosvásárhely adjon otthont, hiszen több vásárhelyi újító korábban díjat nyert a nemzetközi megmérettetéseken. Ez tavaly valósult meg, de idén az ipari park jóvoltából Marosvásárhely lehet a házigazda. A Feltalálói Egyesületek Nemzetközi Szövetsége nonprofit szervezet, amelyet 1968-ban hozott létre hat ország, köztük az Egyesült Királyság, azzal a céllal, hogy a legfiatalabb tulajdonforma érdekeltjei, a feltalálók egyetlen nemzetközi szervezetbe tömörüljenek, és közösen védjék érdekeiket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés