
Fotó: A szerző felvétele
2010. június 01., 10:052010. június 01., 10:05
A Haáz Rezső Múzeumban berendezett tárlaton egy 2008-as ásatás egyedülálló leleteit láthatja a nagyközönség, a leleteket a város határában található kadicsfalvi réten tárták fel, közel egy évig tartó ásatás során. Többek között egy 3-4. századból származó vizigót település maradványaira bukkantak, és már akkor tervbe vették egy rendhagyó régészeti kiállítás megszervezését, amelyen azóta folyamatosan dolgoznak.
A leleteket márciusban a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem iparművészeti tárgyrestaurátor szakirányának tanárai és hallgatói segítségével restaurálták és egészítették ki. „Többéves kutatómunka és példás összefogás eredménye ez a tárlat” – fejtette ki a megnyitón Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze. Büszkeséggel tölti el ugyanakkor a kutatómunkát végző csapatot, hogy helyi erőből sikerült létrehozni a tárlatot, és ezzel egy időben hatalmas lépést is tettek a 21. századi szintű székelyföldi régészet felé – hangzott el a megnyitón Róth András Lajostól, a múzeum megbízott ügyvezető igazgatójától.
A kiállításra ugyanis rekonstrukciók is készültek a feltárt jelenségek egy részéről: bronzkori temetkezés, népvándorlás kori edényégető kemence, lakóház részlete, és a 3-4. századi település 1:100 méretarányos makettje is látható. 19 házat és mintegy 600 tárgyat tártak fel a több mint 1,2 hektár nagyságú területen. A tárlat tulajdonképpen egy klasszikusnak mondható kiállítás, nincsenek vizuális effektusok, viszont szakmailag annál inkább megállja a helyét. Az Erdély-szerte különlegességnek számító kiállítás október 15-éig látogatható a Haáz Rezső Múzeumban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.