Hirdetés

Egy koltói származású geológus is segítette a chilei bányászok megtalálását

Gönczi István koltói származású geológus is segített Chilében a beomlott bányában rekedt bányászok felkutatásában. Gönczi, aki az RTL Klub Fókusz című műsorának nyilatkozott, feleségével együtt a szerencsétlenség helyszínétől 40 kilométerre található bányában dolgozik, amelynek geológusai a katasztrófa hírére azonnal a beomlott bányához siettek. Gönczi egy rézbánya számítógépes részlegét vezeti Chilében, felesége a fúrásokat ellenőrzi.

2010. szeptember 01., 09:272010. szeptember 01., 09:27

Műszereikkel abban tudtak segíteni, hogy a felszínről indított fúrások a nagy távolság ellenére eltalálják azt az üreget, amelyben a 33 bányász bennrekedt. Így a magyar geológusnak is köszönhető, hogy sikerült felvenni a kapcsolatot a bányászokkal, akiket jelenleg 700 ezer tonnás földréteg zár el a külvilágtól. Gönczi azt is elmondta, hogy szerinte, amikor sikerült megtalálni a bányászokat és kiderült, hogy életben vannak, Chilében olyan öröm tört ki az emberek között, amilyet még sosem tapasztalt. Abban ugyanis, hogy a föld alatt rekedt bányászok életben vannak, már a mentőegységek sem igazán bíztak. Hétfőn megkezdődött az egész ország által várt mentőakció Chilében a mélyben rekedt bányászok felszínre hozatalára – jelentették kedd hajnalban a hírügynökségek. Az első beszámolók szerint a mentési munkálatokkal megbízott Codelco nevű bányaipari cég helyi idő szerint hétfő délután látott neki a munkának, amelynek keretében egy 66 centiméter átmérőjű alagúton keresztül próbálják meg a bányászok kimentését. A fúrási munkálatok első szakaszát egy különleges ausztrál fúróberendezéssel végzik. Értesülések szerint  a szóban forgó fúrófej az első 15 méterrel birkózik csak meg, majd annak szerepét egy hasonló, de Németországból érkezett fúró, illetve a hozzá tartozó, ugyancsak német motor veszi át. Mindez közvetve megerősíti azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint az augusztus 5-én az Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, 700 méteres mélységben rekedt 33 bányász mentése legkevesebb 100 napig is eltarthat, mivel a szóban forgó alagút fúrása ennyi időt vehet igénybe. Laurence Golborne chilei bányaügyi miniszter ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a Strata 950 típusú fúróberendezés naponta átlagban mintegy 8–15 métert haladhat előre. Közben folyik a felelősök keresése, illetve azoknak a felelősségre vonása, akiknek mulasztása, illetve hibás döntése hozzájárulhatott a történtekhez. Hétfőn lemondott az egészségügyi minisztérium atacamai regionális képviselője, aki júliusban engedélyezte a San José-i bánya újranyitását. Azt ugyanis egy szerencsétlenség miatt korábban lezárták, és a megnyitás engedélyezése szakértők szerint elhamarkodott volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés