
Fotó: Blue Origin
Egy meg nem nevezett licitáló 28 millió dollárt fizetett, hogy Jeff Bezossal és öccsével, Markkal az űrbe utazhasson. A győztes licitet a szombati árverés után a Twitteren tette közzé a Blue Origin, az Amazon-alapító Bezos űrcége. A győztes nevét a következő hetekben fedik fel – írta a BBC hírportálja.
2021. június 13., 17:372021. június 13., 17:37
2021. június 13., 18:182021. június 13., 18:18
Az aukcióra több mint 140 országból érkeztek licitek. A majdnem egyhónapos folyamat után valamivel ötmillió alatt ált meg a legmagasabb tét, ám ahogy a szombati online auckió elindult, több mint ötszörösére emelkedett az összeg. „A licit összegét a Blue Origin alapítványának, a ClubforFuture-nek adományozzuk” – írta a cég a Twitteren. „Az űrből látni a Földet megváltoztatja az embert, a bolygóhoz való viszonyt. Csak egyetlen Föld van” – írta a hét eleji Instagram-posztjában az amerikai üzletember, aki – mint közölte – ötéves kora óta álmodik űrutazásról.
A kapszula háromszor olyan magas, mint egy Boeing-747-es repülőgép, és a legnagyobb, amely valaha is megjárta a világűrt. A tízperces úton az űrhajó mintegy 100 kilométer magasra viszi fel az utasokat, ahol azok láthatják a Föld görbületét és megtapasztalhatják a súlytalanságot. A kapszula ejtőernyővel tér vissza a Földre. Az űrhajón hat embernek van hely.
Bezos, a világ egyik leggazdagabb embere februárban bejelentette, hogy július 5-én távozik az Amazon internetes óriáscég elnök-vezérigazgatói posztjáról, hogy több ideje legyen más dolgokra, köztük a Blue Origin nevű űrvállalatára. Jeff Bezoson kívül két másik milliárdos, Elon Musk és Richard Branson is milliárdokat költ rakétafejlesztésre, de Bezos az első, aki az űrbe repül egy saját cége által fejlesztett űrhajóval, a Blue Originnel, amely eddig 15 tesztrepülést végzett, de egyet sem emberrel a fedélzetén.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!