
Fotó: Pixabay
Ébren töltött ideje átlagosan harmadát mobilalkalmazások használatával tölti az ember – idézte a BBC hírportálja az App Annie elemzőcég friss jelentését. 2020-ban az Ofcom nevű brit szabályozó hatóság hasonló időarányt állapított meg, noha az a kutatás a tévénézést is felölelte.
2022. január 12., 21:002022. január 12., 21:00
Az App Annie mobilalkalmazás-elemző cég jelentése szerint tavaly 230 milliárdszor töltöttek le applikációkat és 170 milliárd dollárt költöttek használatukkal az emberek.
Szinte minden kategóriában – eltöltött idő, letöltésszám és bevétel – rekordot döntött a mobiltelefon, a nagyképernyő eközben lassan haldoklik – mondta Theodore Krantz, a cég ügyvezetője. Előrejelzésük szerint az idei év második felére a TikToknak több mint 1,5 milliárd felhasználója lesz.
– olvasható a cég State of Mobile című jelentésében.
Számításaik tíz ország – köztük India, Törökország, az Egyesült Államok, Japán, Mexikó, Szingapúr és Kanada – piaci eredményein alapulnak.
A brazil, az indonéziai és a dél-koreai felhasználók naponta több mint öt órán át mobiloznak, ezen belül minden tíz percből hetet közösségi, fotó- vagy videóapplikáció használatával töltenek – mutatott rá a jelentés.
Tavaly mintegy kétmillió új alkalmazás és játék indult el, a 100 millió dollárnál nagyobb bevételű appok száma 20 százalékkal nőtt az App Annie szerint.
A mobiljátékok használata szintén nőtt, 116 milliárd dollárt költöttek rá a felhasználók.
A trendek vizsgálata a világjárvány hatását is megmutatta: az emberek rengeteg időt – globálisan több mint 100 milliárd órát – töltöttek webshopok mobilalkalmazásaival, a legnagyobb növekedést Szingapúrban, Indonéziában és Brazíliában mérték.
Az egészség- és fitneszalkalmazások felhasználása is felívelt, amikor az emberek nem látogathatták az edzőtermeket és a csoportos órákat, de népszerűbbek lettek a meditációs appok is.
2018-hoz képest 95 százalékkal nőtt a társkereső mobilalkalmazások bevétele, 2021-ben meghaladta a négymilliárd dollárt.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!