Egy felfedezés margójára

Éspedig bemutatta a legkisebb eddig ismert csigafajt. A nagyközönség számára ez rendkívüli felfedezés, mivel ilyen kis mérettel nem találkoznak, az állatvilágot tanulmányozók számára azonban természetes.

Nemcsak a puhatestűek (csigák, kagylók, bogárcsigák és fejlábúak) lehetnek parányiak, eltérően a megszokott vizuális nagyságoktól. Kevesen tudják, hogy a köztünk élő rovarfajok – a megszokott bogár, lepke, méh, darázs, sáska, légy és szúnyog – között is vannak parányiak. Az eddig ismert legkisebb rovar (insecta) a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) csoportjába tartozik, és mindössze 0,1 milliméter nagyságú. A neve Mymaridae, és kisebb, mint egy papucsállatka.

A parányi rovarka, darázska szárnyai nem hártyából állnak, mint a méheké, darazsaké, hanem finom rojtokból. A molekulányi kicsinység élősködő. Hogy a csillós egysejtűek (Protozoa) ilyen mikroszkópikusak, az közismert, klaszszikus példák az iskolában, lehet látni őket mikroszkóppal a szénaázalékban. Csakhogy – és itt van az állatvilág érdekessége, amire általában a zoológusok figyelnek fel – amíg a papucsállatkák egy nagy sejtből állnak, addig az említett parányfürkész darázs (Mymaridae) sok ezer sejtből.

Minden zoológus számára köztudott, hogy a legtöbb állatfaj a trópusokon él, a legtöbb, felfedezésre váró faj pedig a jelentősen tönkretett esőerdőkben vár arra, hogy felfedezzék. (És vannak növénytani szenzációk is: 1994 ben fedeztek fel Ausztráliában, az új-dél-walesi nemzeti parkban egy ma is élő, 110 millió éves trópusi páfrányfenyőt, a Wollemia nobilist.) A fent említett darázska egy hiperparazita.

Ez azt jelenti, hogy más, úgymond élősködő bogár, lepke, darázs petéjébe tojja a sajátját, ezáltal a fejlődő pici lárva táplálékhoz jut. A parányfürkészek nálunk is élnek, a fürkészdarazsak (Ichneumonidae) csoportjába tartoznak. Itt is nagyon parányiak és a „kártevők” elleni küzdelembe tartoznak a petefürkészek (Trichogrammatidae). Általában 1 mm nagyságrendűek, évtizedekkel ezelőtt ők voltak a gyümölcsösök vegyszer nélküli védekezésének a harcosai, amit mai szóval biofegyvereknek neveznénk.

Romániában az 1980-as években létezett egy program ezeknek a parányi fürkészeknek a kitenyésztése (az Egyesült Államok elöl járt a példával) és a gyümölcsösökben való eleresztése érdekében. A feladat az volt, hogy a parányfürkészek beletojják a petéiket a gyümölcsöket károsító bogarak, lepkék, legyek és mások petéibe, lárváiba, és így nem kell a vegyszeres védekezés. Igazi ökovédekezés lett volna. Ez azonban sajnos elmaradt, a fákat a jól bevált permetlével védik ma is, jócskán károsítva a környezetet.

De parányi bogarakért sem kell Japánba vagy a trópusokra menni, a gazdag erdélyi rovarvilág is rejt érdekességeket, nálunk is élnek 1–2 milliméteres bogárkák. Alulírott 1998-ban közöltem először Romániában olyan bogárcsoportról, a holyvákról (Staphylinidae), amely a Hargita-hegységben fellelhető, ahol természetesek az 1–2 mm-es fajok, egyedek (Akadémiai Kiadó, 2003.)

Ilyen az általam is közzétett bogárfauna egyike, a Gyropaena fasciata (a mellékelt rajzon). A holyvák gombákban, korhadt fatörzsekben, trágyában, madárfészkekben, avarban élnek.

A bogarakról pedig (Cooleoptera) ne csak az óriásbogarak, a tenyérnyi nagyságú Góliáth, Herkules bogarak jussanak eszünkbe, hiszen köztudottan közöttük is vannak parányiak, amelyek kisebbek az ismertetett holyvácskánál. A legkisebb bogár a Trichosella nana, azaz törpe, mindössze 0,25 mm hosszú. De meglehet, hogy a dél-amerikai őserdők még rejtenek felfedezésre váró fajokat, hiszen az állatvilágban a rovarfajok száma „csak” egymillió.

Patkó Ferenc

A szerző székelyudvarhelyi tanár, zoológus