
Fotó: Kristó Róbert
Hodicska Tibor egykori diplomatával találkozhatott a csíkszeredai közönség hétfő este a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, ahol a diplomata – a Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Pont Kiadó gondozásában napvilágot látott – Négyszemközt Ceauşescuval című kötetét mutatták be.
2014. május 06., 16:232014. május 06., 16:23
A szerző harmincöt év külügyi szolgálatából másfél évtizedet Bukarestben töltött a Magyar Nagykövetség diplomatájaként, később a Moldovai Köztársaságban volt nagykövet. A kötet főként az itteni tapasztalatokról szól, mivel ő is síkra szállt a romániai magyarok jogainak érvényesítéséért.
A diplomatával Kozma Mária, a kötet szerkesztője beszélgetett. Mint elhangzott, a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején szélmalomharc folyt, hiszen ebben a periódusban már a román hatalom minden nemzetiségi kérdést belügyi problémaként kezelt, beindítva a kisebbségeket beolvasztó politikáját.
Több évig szervezték a román–magyar találkozót, végül a hetvenes évek végére született egy kétoldalú megállapodás, amelynek 22 pontja közt szerepelt például az aradi Szabadság-szobor visszaállítása, továbbá egy közös, román–magyar történészbizottság létrehozása.
A szerződést a román fél teljesen figyelmen kívül hagyta. A nyolcvanas évek végétől sok romániai magyar Magyarországra disszidált, volt, aki a megélhetésért tette, de voltak menekültek is, mint Páskándi Géza, akiért a diplomáciai befolyást is be kellett vetni. Erről szól ez a memoár, amelynek szerzőjét az idősebb csíkiak jól ismerhetik, hiszen ahogy az est során vallotta, Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra járt kikapcsolódni, feltöltődni, az újabb diplomáciai csatározásokhoz erőt gyűjteni.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!