Hirdetés

Edda, Lóci játszik, 4S Street a torockói Duna Napokon

Duna Napok

Május 30. és június 1. között rendezik meg idén a Duna Napokat Torockón

Fotó: Facebook/Duna Napok Torockó

Még a korábbiaknál is gazdagabb programkínálattal készül a Duna Médiaszolgáltató a 11. Duna Napokra, melyet május 30. és június 1. között rendeznek meg Torockón a nemzeti összetartozás napja alkalmából – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kreatív igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

MTI

2025. május 13., 16:482025. május 13., 16:48

Kárász Róbert úgy fogalmazott, Torockó Erdély egyik legszebb települése, ahol – ahogy mondják – kétszer kel fel a nap. A Duna Napok alkalmával az egész falut megtölti a kultúra és a szeretet.

A Nagyszínpad és a Pódiumszínpad fellépői mellett a település szinte összes helyszínén kiegészítő programok várják majd a látogatókat – mondta az igazgató, aki a zenei fellépők közül kiemelte a Lóci játszik zenekart, a 4S Streetet és az EDDA Műveket.

Hirdetés

A zenei programok mellett szabadtéri kiállítás nyílik Kornis Péter fotóművész munkáiból, a képeken a 60-as, 70-es évek erdélyi táncai elevenednek meg

– tette hozzá Kárász Róbert. A rendezvényen megemlékeznek Jókai Mór születésének 200. évfordulójáról is: az írót és munkásságát kiállítás idézi meg, és részletek hangzanak el műveiből – közölte az igazgató.

A programok összeállítása során gondoltak a gyerekekre is, őket várja majd a Csukás Meserádióval kialakított Csukás mesekuckó, a faluban szervezett kilenc állomásos kincskereső játék és Mező Misi Mesélő előadása – tette hozzá. Beszélt arról is, hogy

a Duna Napok arca Balázs Andrea színművész, aki nemcsak a főzőverseny értékelésében vesz részt, hanem számos program házigazdája is lesz.

Azok, akik nem tudnak ellátogatni a Duna Napokra, az M5-ön, a Dunán, illetve az M1-en követhetik a legfontosabb programokat. Kárász Róbert a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta, a Duna Napok küldetése a magyarság, a magyar nyelv és kultúra bemutatása, a hagyományok életben tartása. A Duna Napokra Magyarország és Erdély mellett a Felvidékről és a Vajdaságból is érkeznek a hagyományokat tisztelő és őrző művészek – tette hozzá az igazgató.

A rendezvényen lesz főzőverseny is. A megmérettetésen mindenki olyan ételt készít, amilyet szeretne, ám van egy kötelező elem, ami idén a tészta lesz. A zsűri ugyan értékeli az elkészült étkeket, de a végső eredményt a kóstolók szavazatai alapján határozzák meg – közölte Kárász Róbert.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Csalóknál landolhatnak az SMS-ek, ha eltűnik a térerő, figyelmeztet a rendőrség

Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.

Csalóknál landolhatnak az SMS-ek, ha eltűnik a térerő, figyelmeztet a rendőrség
2026. szeptember 17., csütörtök

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó

Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó
2026. szeptember 17., csütörtök

Elhunyt Deák Bill Gyula, a legfeketébb hangú fehér énekes

Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.

Elhunyt Deák Bill Gyula, a legfeketébb hangú fehér énekes
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Nyelvvadász: indul a Krónika új nyereményjátéka!

Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!

Nyelvvadász: indul a Krónika új nyereményjátéka!
2026. szeptember 12., szombat

Sakkal hozná össze a generációkat a nagykárolyi tizenéves testvérpár

Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.

Sakkal hozná össze a generációkat a nagykárolyi tizenéves testvérpár
2026. szeptember 12., szombat

„Szemenszedett” gasztronómiai élvezet – Amikor a szőlőből nem ital, hanem étel készül

A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.

„Szemenszedett” gasztronómiai élvezet – Amikor a szőlőből nem ital, hanem étel készül
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
Hirdetés
Hirdetés