
A sétatéri nagyparkban idén is lesznek koncertek, ám a megszokotthoz képest kisebb közönséggel
Fotó: Facebook/Jazz in the Park
Két fesztivállal tér vissza idén a kolozsvári Jazz in the Park – jelentették be hétfőn a szervezők. Mint írták, a két rendezvény különböző időpontban és helyszíneken, eltérő koncepcióval valósul meg. Viszont mindkét eseményt úgy képzelték el, hogy a közönség részt vehet majd a koncerteken, kisebb létszámban és biztonságos körülmények között.
2021. február 09., 10:422021. február 09., 10:42
„A többi fesztivállal összehasonlításban mi megengedhetjük magunknak, hogy alkalmazkodjunk szinte bármekkora befogadóképességhez. Ha százfős koncerteket engedélyeznek, ugyanolyan komolysággal és érdeklődéssel szervezzük meg, mint azokat, ahol több ezren vehettek részt. Ha a járványügyi korlátozások enyhülnek, készen állunk majd az újabb alkalmazkodáshoz” – fogalmazott Alin Vaida fesztiváligazgató.
A jelenlegi forgatókönyv szerint június 24–27. között a kincses város különböző pontjain szervezik meg a Jazz in the Park – Az egész városban nevű rendezvényt, amely az európai szinten legjobb kisfesztivál címet elnyert Jazz in the Park nyolcadik kiadásának felel meg.
A júniusi fesztivál projektjei révén a helyi közösségre összpontosít és a jazzpiac fejlesztésére.
A szeptember 3–5. közötti, a Romulus Vuia néprajzi parkban szervezendő kiadás pedig a kísérleti jazzre fókuszál majd. „A járvány nem befolyásolta a döntésünket abban, hogy két külön rendezvényt szervezzünk. A tavalyi tapasztalatunk megerősített abban, hogy a néprajzi parkban hosszú távon fejleszthetünk ki egy új koncepciót” – részletezte a főszervező. Mint kifejtette, amikor visszatérhetnek a normális szervezési körülményekhez,
A kettő közötti különbség a koncepcióban mutatkozna meg: míg az első a közösségre, partnerségre, oktatási projektekre és a jazzpiac fejlesztésére összpontosítana, a második kísérletibb lenne, a fellépőkre helyezné a hangsúlyt.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
szóljon hozzá!