Hirdetés

Dollármilliárdok egy emberért

Robert Downey Jr. garancia a sikerre: ő hozza a legtöbbet a stúdiók konyhájára, idén 1,5 milliárd dollárt keresett a Marvel szuperhőseit egyesítő Bosszúállókkal – írta összesítésében a Forbes pénzügyi magazin.

2012. december 27., 20:272012. december 27., 20:27

A Bosszúállókért – benne többek közt a Vasemberrel, Amerika kapitánnyal és Thorral – rekordot jelentő 207 millió dollárt pengettek le az észak-amerikai jegypénztárakban a bemutató hétvégéjén, az év legnagyobb globális kasszasikere, s egyben minden idők harmadik legjövedelmezőbb filmje lett – emlékeztetett a Forbes. A lista szerkesztői megjegyezték, a Boszszúállók több szuperhőst is felvonultat, a film sikerét azonban egyértelműen Robert Downey Jr. jelenlétének tulajdonítják. A képregény-feldolgozás ugyanis „jórészt Downey sármjára és humorára támaszkodott”. Megengedőbbek voltak a Forbes szerkesztői egy másik „all-star csapat”, az Alkonyat-saga szereplőivel. A vámpírszéria negyedik, befejező epizódja, a Hajnalhasadás II. jelenleg 779 millió dolláros globális jegybevételnél tart, és még mindig van benne szufla. Az alkotás három főszereplője közül Kristen Stewart került a lista második helyére, a fiatal színésznő ugyanis összességében 1,1 milliárd dollárt hozott a stúdióknak. A Twilight-epizód mellett nagy (kassza)sikert aratott a Hófehér és a vadász című filmje is, amelyre világszerte 397 millió dollár értékben váltottak jegyet.

Ötödik helyen szerepel Robert Pattinson, aki 793 millió dollárt „fialt”: a Hajnalhasadás II. mellett feltűnt a Cosmopolis, illetve a Bel Ami – A szépfiú című filmekben is, igaz utóbbi kettő csak 14 millió dollár bevételt hozott. Hatodik az Alkonyatból Taylor Lautner, aki idén csak a vámpírszéria befejező részében volt látható. A harmadik helyre sorolta a Forbes Christian Bale-t A sötét lovag – Felemelkedés című Batman-film révén, míg a negyedik helyet Daniel Craig foglalja el. A két brit egymilliárd, illetve 951 millió dollárt „keresett”. Daniel Craig a 23. James Bond-kaland, a Skyfall – Égszakadás című alkotással aratott nagy sikert, amely az egymilliárd dolláros jegybevételi küszöb felé araszol. A Skyfall sikerét mutatja, hogy korábban a Casino Royale című rész 600 millió dolláros globális jegyeladással tartotta a rekordot a Bond-filmek között.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés