
Az egyik legnépszerűbb magyar rockzenekarról, a Tankcsapdáról készített dokumentumfilmet Lévai Balázs. A Három rohadék rockcsempész – A huszonötödik év című mű az együttes jubileumi 2014-es évét dolgozza fel, és pénteken jelenik meg DVD-n.
2016. május 10., 16:262016. május 10., 16:26
2016. május 10., 16:482016. május 10., 16:48
A 2014-ben készült felvételek végigkísérik a zenekar munkáját és mindennapjait, bemutatva az időszak minden fontos történését a tavaszi európai turnétól a nyári lemezen és klipfelvételeken át a nagykoncertekig, utazásokon, laza és feszült pillanatokon keresztül az évet záró eseményekig – közölte a menedzsment az MTI-vel. A stáb Debrecentől Koppenhágáig kísérte a zenekart, ott volt minden fontos eseménynél, mintegy 120 órányi nyersanyagot rögzített, ebből állt össze a 105 perces film.
„A végeredmény egy igazi mocskos rockfilm, amibe a felvételeket hol kamerával, hol GoPróval, hol telefonnal készítettük. Azt akartuk megmutatni, mennyire sűrű egy sikeres magyar rockzenekar élete, a koncerteken kívül milyen rengeteg feladatuk van, ahol helyt kell állniuk. A legkülönbözőbb élethelyzetekben látjuk őket: szponzortárgyalás, klipforgatás, próba, dedikálás, vízilabdameccs, sajtótájékoztató, lemezfelvétel, utazás, sportolás, tiszai házibuli. De legtöbbször természetes környezetükben, koncertek előtt és után – idézte a közlemény Lévai Balázs rendezőt. A DVD május 13-án jelenik meg, és a Mol töltőállomásokon lesz kapható. A film mellett extraként szerepel a lemezen az Alföldi gyerek című új dal klipje, és annak werkfilmje.
A Tankcsapdában Lukács László énekel és basszusgitározik, Sidlovics Gábor gitározik, Fejes Tamás dobol. A zenekar 1989-ben alakult Debrecenben, eddig tizenöt albumot készített. Az együttes huszadik születésnapján, 2009-ben a Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján több mint 35 ezer ember előtt adott koncertet. Legfontosabb lemezeik: A legjobb méreg (1992), Jönnek a férgek (1994), Az ember tervez (1995), Ha zajt akartok! (1999), Agyarország (2001), Élni vagy égni (2003), Rockmafia Debrecen (2012), Urai vagyunk a helyzetnek (2014).
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!