
2013. január 22., 20:522013. január 22., 20:52
Az Obama család hölgy tagjai mindkét alkalommal stílusosan jelentek meg, ruháik színében a kékes-lilás árnyalatok domináltak. Michelle Obamát már az előző ciklus alatt divatikonnak kiáltották ki, és valóban, hosszú idők óta ő az egyetlen elnökfeleség, aki nagyobb figyelmet szentel a divatnak.
Vasárnap kékes árnyalatú kardigánt és ruhát viselt, akárcsak idősebbik lánya, Malia. Sasha, a kisebbik lány rózsaszín csipkeruhát választott. Az Obama lányok közül Malia a kifinomultabb összeállításokat kedveli, Sasha pedig egyértelműen bátrabb nővérénél, és feltűnőbb darabokat hord – ezt vasárnapi és hétfői ruhaválasztásuk is alátámasztja. A nyilvános eskütételre Malia magenta színű (élénk rózsaszín) kabátot és ibolya színű harisnyát választott, Sasha pedig egy lila kabát és szürke harisnya mellett döntött, és feltűnő nyaklánccal tette teljessé az összeállítást. Michelle Obama, aki hétfőn is maradt a kékes árnyalatoknál, kockás Thom Browne-kabátot és ruhát viselt, ezen kívül új frizurájával is felhívta magára a figyelmet: a beiktatási ünnepségre ugyanis frufrut vágatott. A hétfő estti bálon piros, Jason Wu által készített estélyiben jelent meg.
Az alelnök Jo Biden felesége, Jill is elegáns volt egy hatalmas masnival díszített, ezüst színű Lela Rose-kabátban. Az elnökfeleségek ruhaválasztása komoly hatással lehet egy tervező vagy egy márka iránti kereslet megélénkülésére. Michelle Obamának a 2009-es, első beiktatási bálon viselt, fehér ruháját megálmodó fiatal divattervező, Jason Wu is így szerzett tekintélyt magának. A 49 éves elnökné megjelenése és öltözködési stílusa nemcsak a hétköznapi emberek, hanem a divatszakma képviselőinek a szemében is elegáns és megnyerő. „Az ikon nagy szó, alkalmasint sokszor le is járatták már, de a first ladyvel kapcsolatban igazán indokolt a használata – jelentette ki Steven Kolb, az Amerikai Divattervezők Tanácsának vezetője Michelle Obamát méltatva. – És a munka, amit végez, igazi ikonná teszi” – fűzte hozzá. Az amerikai hírességek is nagy számban képviseltették magukat a beiktatáson, Beyonce Knowles énekelte el az amerikai himnuszt. A nyilvános ünnepségen olyan hírességek is részt vettek, mint Alicia Keyes, Jay-Z, Katy Perry és Eva Longoria.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.