2010. július 01., 07:272010. július 01., 07:27
A Malpaso és az Imagine Entertainment produkciójában készülõ filmet a Warner Bros. forgalmazza majd. A forgatókönyvet Dustin Lance Black írta, aki tavaly Oscar-díjat kapott a Milk szkriptjéért. DiCaprio Eredet címû új thrillere sajtóértekezletén számolt be arról, hogy az életrajzi filmen dolgozik. Mint mondta, beszélt Eastwooddal a szereprõl, ami izgalmasnak ígérkezik, hiszen Hoover kezében az amerikai történelem jó néhány hírhedt botrányának anyaga megfordult. „Minden, a vietnami háborútól Dillingeren és Martin Luther Kingen át J.F. Kennedyig” – idézte a világsztárt az awardsdaily.com honlap. Hoover 1924-ben lett az FBI elõdjének igazgatója, és oroszlánrésze volt a Szövetségi Nyomozóiroda 1935-ös megalapításában, amelynek elsõ igazgatója lett. A posztot 1972-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Bár neve félelmet keltett a kisebbségi csoportokban, halála után fény derült arra, hogy maga is homoszexuális volt és titokban nõi ruhát viselt. Bár a film Hoover titkos életét is reflektorfénybe akarja állítani, DiCaprio szerint nem lesz olyan jelenet, amelyben nõi ruhába bújik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.