
Diana magánéletének legintimebb részletei kerültek nyilvánosságra a walesi hercegnő halálának közelgő huszadik évfordulója alkalmából vasárnap este bemutatott dokumentumfilmben, amelyet sokak felháborodása ellenére sugárzott a Channel 4 brit televízió. A műsorhoz felhasznált videofelvételek most először voltak láthatók a szigetországban.
2017. augusztus 07., 11:362017. augusztus 07., 11:36
A Diana: In Her Own Words (Diana a saját szavaival) már a bemutatója előtt vihart kavart Nagy-Britanniában. A dokumentumfilmhez felhasznált felvételek 1992-1993-ban készültek, miután Károly brit trónörökös és felesége, Diana bejelentették különválásukat.
Magánéleti gondjai mélypontján a walesi hercegnő titokban beszédtanárt fogadott, akinek az volt a feladata, hogy segítse őt az aktívabb közéleti szereplésre való felkészülésben. Peter Settelen színész ennek keretében vette videóra az üléseket, amelyeken
- szégyenlős, halk szavú, beszéde néhol nehezen érthető, sokszor inkább arckifejezése a meghatározó.
Gyerekkoráról szólva elmondta például, mindig úgy érezte, más mint a többiek. „Lázadó” lélek volt, nem érdekelte a tanulás. Élete legboldogabb időszakának nevezte, amikor barátnőivel lakott együtt Londonban.
Eljegyzésük 1981 februári bejelentésekor egy riporter megkérdezte őket, szerelmesek-e egymásba, mire Diana rávágta, hogy természetesen, Károly viszont kitérő választ adva azt mondta: „bármit is jelentsen a szerelem”. A most bemutatott felvételek szerint az ifjú menyasszonyt letaglózták jegyesének szavai, a kérdést pedig végtelenül ostobának találta.
A júliusi esküvő előtt mindössze tizenháromszor találkoztak - emlékezett vissza. „Kétségbeesetten akartam, hogy működjön, kétségbeesetten szerettem a férjemet” - mondta beszédtanárának. „Nehéz feladat walesi hercegnek lenni, még nehezebb királynak” - mondta férje sorsáról. Házasságuk rövid idő alatt megromlott,
Diana úgy érezte nem elég jó. Maga ellen fordult, bulimiás lett.
„A családban mindenki tudott a bulimiámról” - mesélte a beszédtanárának, megjegyezve, hogy alkoholba nem fojthatta bánatát, mert az túl nyilvánvaló lett volna, és az anorexiával is ugyanez volt a helyzet. „Valami diszkrétebbet” akart, így kezdte el hánytatni magát. Második gyermeke,
Mint fogalmazott, Barry Mannakee volt az, aki segített neki talpon maradni. „Ő volt a legnagyobb szerelmem” - vallott a kapcsolatról. A férfit azonban elbocsátották Diana mellől, s alig három hétre rá balesetben meghalt. A hercegnő mindig is gyanúsnak találta szerelme halálának körülményeit.
Házasságuk Károllyal aztán végleg zátonyra futott.
Fülöp herceg, Károly apja, az uralkodó férje pedig Diana szerint azt mondta a fiának, hogy ha nem működik a frigy, visszamehet Camillához.
A hercegnő megosztotta aggodalmait II. Erzsébettel. „Nem tudom, mit tegyek, mondtam neki. Nem tudom mit tegyél, válaszolta ő, hozzátéve, hogy Károly reménytelen” - mondta Diana a felvételeken. Beszélt házaséletükről is. „Háromhetente egyszer” - osztotta meg, hozzátéve, hogy aztán Harry születése után 1-2 évvel teljesen kihűlt a viszonyuk.
- mondta házasságuk végéről és arról, hogy újfajta szerep betöltésére készül a közéletben: még erősebben akarta képviselni azokat, akiket a társadalom kitaszított magából, magánéletével kapcsolatban pedig azt akarta, hogy az ő olvasata is napvilágot lásson.
A dokumentumfilm nem fest hízelgő képet Károlyról, az viszont szinte kizárt, hogy a trónörökös megszólaljon az ügyben. A herceg a nyilvánosság előtt sosem beszél első feleségéről, ritka kivétel volt, amikor Dél-Afrikában járva Nelson Mandelának méltatta Dianának az AIDS-betegekért, valamint a szegénység és a taposóaknák ellen végzett munkáját, és azt mondta, hogy az asszony halála „tragikus és idő előtti” volt.
Mint arra sokan felhívták a figyelmet,
Diana kendőzetlenül beszél rajtuk, nem úgy, mint a BBC Panorama című műsorának 1995-ben adott híres-hírhedt interjúban, amelyben előzetesen egyeztetett kérdésekre válaszolt.
Diana fivére, Spencer gróf a néhai hercegnő két fiának lelki nyugalmát szem előtt tartva arra kérte a közszolgálati adót, hogy ne vetítse le az alkotást. Régi barátainak egy része is azon a véleményen volt, hogy a videofelvételeken elhangzottak nem tartoznak a nyilvánosságra. Más bizalmasai azonban megszólalnak a filmben.
Diana hercegnő csaknem 20 éve, 1997. augusztus 31-én autóbalesetben vesztette életét Párizsban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!