
Múltat idéző tárgyak. A győztes egyik fotóján barátnője szerepel diafilmekkel, egyenruhában
Fotó: Kis Virág
Közelebb hozta a középiskolás diákokhoz a nyolcvanas évek mindennapjait a #Rendszerváltás30 című fotó- és videópályázat. Az első díjas Kis Virág és a harmadik helyezett Józsa Svella Dávid tapasztalataikról, a tárgyak gyűjtéséről, a történetek jelentőségéről beszélt lapunknak.
2020. június 17., 11:462020. június 17., 11:46
Szülők és nagyszülők által mesélt történetekből inspirálódva mutatták meg középiskolás diákok, hogyan látják a 80-as éveket. A #Rendszerváltás30 című, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által meghirdetett fotó- és videópályázatot nagy érdeklődés övezte: 36 diák küldött be fotó- és videóanyagot.
Az első díjat Kis Virágnak, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium 10. osztályos tanulójának ítélték oda a múlt héten. „Izgatottan vártam az eredményeket, kíváncsi voltam, hányan próbálkoztak velem együtt, milyen alkotások születtek. Amikor megláttam az e-mail feladóját, már örültem, annak ellenére, hogy még nem tudtam, hogy első lettem. Ahogy először elolvastam a levelet majd’ kiszöktem a bőrömből, annyira örültem. Még el kellett olvasnom legalább kétszer, hogy tényleg el is higgyem” – mondta a Krónika érdeklődésére a győztes. Hozzátette, gyorsan elmesélte a szüleinek, nagyszüleinek, barátainak is, hogy első lett, és leírhatatlanul boldog volt, jólesett neki, hogy szerettei is örültek a sikerének.
Kis Virág lencsevégre kapta a régi rádión csücsülő testvérét
Fotó: Kis Virág
– részletezte a diáklány. Mint kifejtette, a képeken a kistestvére szerepel, ahogy épp írógéppel babrál, ráfos szekéren vagy épp lemezjátszós rádión ül. Ezeket a tárgyakat egy régi házban találta. Azokon a képeken, amelyeken a barátnője szerepel diafilmek, egyenruha, lemezek és régi fotóalbumok láthatók. Ezeket a tárgyakat a barátnője és családja segítségével szerezték be.
„Találtunk egy olyan csoportképet, amelyen látszott az RMDSZ felirat. Érdekes volt látni ezeket. Diafilmet életemben először fogtam a kezemben, eddig csak halottam róla. Meglepő, hogy azóta mennyit fejlődött a technika és minden más is. Annyira viszont mégsem volt szokatlan, hiszen szüleim és nagyszüleim sokat meséltek az általuk megélt időkről, tehát mégsem volt annyira idegen az egész” – mutatott rá a gyergyói tanuló. Hozzátette,
Kis Virág a pályázatfelhívás elolvasása után egyből érezte a késztetést a jelentkezésre. Mint mondta, első perctől úgy gondolta, hogy kreatívan kell elkészítenie a műveket, ugyanis az sokat számíthat a pályamunkák értékelésekor. „Nem azért indultam, hogy nyerjek, csak próbálkozni szerettem volna, és hasznosan tölteni az időmet a bezártság idején is” – fogalmazott a gyergyószentmiklósi gimnázium diákja.
A rendszerváltás előtt fénykorát élt szentegyházi vasgyár maradványai
Fotó: Józsa Svella Dávid
A középiskolásoknak hirdetett pályázaton második díjban részesült Stan Lilla Aliz, a temesvári Bartók Béla Líceum 10. osztályos tanulója. Harmadik díjat szerzett Tódor Tamás, a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola 10. osztályos diákja, valamint Józsa Svella Dávid, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola 9. osztályos tanulója.
– mondta lapunknak Józsa Svella Dávid. Hozzátette, minden tárgyat, ami a fotóin szerepel, a nagyszülei őriztek meg. Mivel a szülei a 80-as évek közepén születtek, az ő gyerekkori ruháik, játékaik, füzeteik kerültek elő a szekrényekből, de szerepel a képein a nagymamája szomszédjában élő néni által megőrzött pionírnyakkendő, illetve előkerült a nagytatája hátizsákja is, amivel édesanyja elmondása szerint a nagytata minden szombat reggel gombászni ment a közeli erdőbe.
„Nagyszüleim sokat meséltek és mesélnek a rendszerváltás előtti időkről, ami számomra sokszor igazi időutazásnak tűnik. Szüleim kisgyerekként élték meg a rendszerváltást, de hordták még a haza sólymai egyenruhát, bár pionír már egyikük sem volt. Talán azt a legnehezebb elképzelni, amikor arról mesélnek, hogy üresek voltak az üzletek polcai, fejadagok voltak, kilométeres sorokat kellett kiállni, nem léteztek azok az eszközök, amelyek számomra ma teljesen természetesek. Hogy anya és apa gyerekként a petróleumlámpa fényénél tanult, és amikor kitört a forradalom, a fekete-fehér kistévén nézték, ahogy az ország fellázad, és gyerekként nem értették, mi történik” – elevenítette fel a szentegyházi tanuló.
Fotó: Józsa Svella Dávid
Mint kifejtette, ő a 2000-es évek elején született, ezért számára ezek történetek, de olyan történetek, amelyekben a családjának része volt, átélte, megtapasztalta ezeket, a nagyszülei pedig ebben a rendszerben éltek, amit az állandó bizonytalanság érzésével írtak le neki. „Hálás vagyok, amikor hallom ezeket a történeteket, és ezzel a pályázattal sokkal élőbbé, kézzelfoghatóbbá vált számomra, hogy milyen lehetett a 80-as években felnőni, élni, létezni” – hangsúlyozta Józsa Svella Dávid.
A beérkezett pályázatok anyagából készült válogatást az RMDSZ Facebook-oldalán tették közzé. A program folytatásaként az őszi tanév kezdetével országos középiskolai vetélkedőt szerveznek a nyolcvanas évek mindennapjainak jobb megismerésére.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!