
Fotó: Máthé Renáta
Középiskolásokkal vitte színre a Miloš Forman világhírű filmjének alapjául szolgáló Hair című musicalt Visky Andrej. A fiatal rendező elmondta, egy pillanatra sem érezte, hogy nehéz lett volna kapcsolatot teremteni a mai tizenévesek világa és a hatvanas években játszódó hippitörténet között.
2017. január 28., 14:372017. január 28., 14:37
Visky Andrej hisz a színház, illetve a művészetek egyéniségformáló erejében, ezért középiskolásokkal vitte színre Miloš Forman cseh filmrendező világhírű filmjének alapjául szolgáló Hair című rockmusicalt. A fiatal rendező elmondta, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Gimnázium vegyes kara több mint négy hónapot dolgozott a musicalen, melyet 2016 júliusában mutattak be, legutóbb pedig január közepén láthatta a közönség a Kolozsvári Magyar Opera színpadán.
„Ritkábban és röviden tudtunk próbálni az én elfoglaltságaim, illetve az iskolai program miatt, ezért is terveztük hosszabbra a munkafolyamatot, ami komoly időbefektetés volt, és áldozatokkal járt az iskola, a szülők és nem utolsósorban a diákok részéről” – magyarázta. A rendezővel való heti két-három próbán kívül tánc- és énekpróbákon is részt vettek a diákok. Visky Andrej ambiciózus, kíváncsi és motivált csapatként jellemezte a fiatalokból összekovácsolódott „színészgárdát”, akiknek tempójához neki kellett felzárkóznia. A próbák során, egy-egy hosszú iskolai nap után akadtak nehezebb pillanatok, de a Hair zenéje és lendülete, illetve a csapat humora mindig átlendítette őket a nehézségeken.
A rendező úgy véli, sok közös dolog van a Hair világa és mai világunk között, mivel azok a társadalmi konfliktusok, amelyek a hatvanas évek Amerikáját jellemezték, nálunk is léteznek, csak másképpen, emiatt egy pillanatra sem érezte, hogy nehéz lett volna kapcsolatot teremteni a mai tizenévesek világa és a hippitörténet között. Visky Andrej szerint a hagyomány és az egyén szabadsága közötti konfliktusról, a szexualitással kapcsolatos tabutémákról, a háborúról minden fiatal tud beszélni a megfelelő környezetben, sőt kiforrott véleményük is van, így a musical próbafolyamatának részeként kibontották ezeket a témákat. Miután megnézték Forman filmjét, pszichológusokkal, történészekkel is beszélgettek. Múlt és jelen között sikerült hidat teremteniük, ehhez az előadás koncepciója is hozzájárult.
„Azt akartam, hogy a fiatalok saját korosztályuk történeteként adják elő a Hairt, mintha egy nemrég meghalt barátjukra emlékeznének” – mondta a rendező. Kifejtette, a szerepek kiosztása során nem annyira a film volt meghatározó, mint inkább a technikai követelmények: azaz, hogy ki tudja elénekelni az illető dalokat. De természetesen próbáltak arra figyelni, hogy a szerep minél közelebb álljon az illető diák egyéniségéhez. Visky Andrej elmondta, bár persze mindig lehetne javítani az előadáson, a produkció nem feltétlenül a szakmai tökéletességről akart szólni, hanem az alkotók közösségéről.
Filep Gergő gyerekkorától rajongója volt a musicalnek, a főhős, Berger szerepében tűnt fel a színpadon. Úgy fogalmazott, nem érezte nehéznek az „átszellemülést”, de a felkészülésben sokat segített az is, hogy rengetegszer utánanéztek a korszak jellemzőinek. A filmbeli főszereplő karakteréből nem inspirálódott sokat, inkább szerette volna egyéni módon megjeleníteni a figurát – magyarázta. Ahogy a rendező is említette, a próbafolyamat során akadtak nehézségek, de Gergő is úgy vélekedik, minden egyes próbára megérte elmenni, mert sokat tanultak, és jó volt a társaság.
Mivel nagyon fontos volt számára az előadás, nem érezte megterhelőnek az iskola mellett részt venni a próbákon. A teljesítménnyel elégedett, úgy gondolja, mindenki kihozta a maximumot magából, cserébe sokat kaptak ők is, szakmailag, emberileg egyaránt. Visky Andrej azt mondta, mindenképpen szeretne még ezzel a korosztállyal dolgozni.
Balog Emese
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!