2009. március 06., 11:102009. március 06., 11:10
Julian Derry, az Edinburgh-i Egyetem evolúciós biológiai intézet kutatója szerint Charles Darwin családi élete, s különösen zeneszeretete sokkal nagyobb szerephez jutott tudományos munkásságában, s legfőbb műve, az 1809-ben megjelent A fajok eredete című munkájának megírásában, mint bárki gondolná – olvasható a Discovery News hírei között. „Unokatestvérével, Emma Wedgwooddal kötött házassága alatt napi rutinná vált Darwin számára felesége zongorajátékának élvezete.
A zene központi szerepet játszott a család életében, s gyógyírt jelentett a nagy természettudósnak a napi fáradalmak után, vagy gyakori betegségei idején” – hangsúlyozta a kutató, aki Emma naplója, a családi levelezés és a Darwin-família egyéb dokumentumai alapján jutott erre a következtetésre.
Mint a családi dokumentumokból kiderül, Emma és Charles ritkán voltak távol egymástól. Közös kísérleteket is végeztek, például földigilisztákon, amikor Emma hangos zongorajátékának hatását vizsgálták a férgeken. Charles Darwin zenerajongása egyébként jóval a házassága előtt kezdődött, már Cambridge-i diák korában. Emma, aki tizennégy évvel élte túl férjét, rendületlenül zongorázott Charles Darwinnak egészen 1882-ben bekövetkezett haláláig.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.