
Danics Dóra nyert vasárnap este a Bytheway ellen az RTL Klub tehetségkutató versenyében – Geszti Péter és Szikora Róbert mentoráltjai küzdöttek meg az X-faktor fináléjában.
2013. december 16., 16:072013. december 16., 16:07
A Bytheway többször is bakizott a döntő során, de ettől függetlenül könnyet csaltak az egyik mentor, Tóth Gabi szemébe. Danics Dóra több lassú, szívhez szóló számmal küzdött a nézők szavazataiért, például Márti dalával az Anna and the Barbies-tól.
Geszti Péter mentoráltja már a szombati elődöntőben megalapozta előnyét, amikor a duettekben Dés Lászlót kapta partnernek, míg a Bytheway a saját magát kibuktató Bozsek Márkkal énekelt, a harmadik helyen zárt Krasznai Tünde pedig az X-faktor első szériájának második helyezettjével, Takács Nicholasszal.
A műsor magyarországi történetében először győzött női versenyző. Danics Dóra párbaj nélkül diadalmaskodott, csakúgy, mint 2012-ben az akkori győztes, Oláh Gergő, aki szintén Geszti mentoráltja volt.
A második helyezett Bytheway sem panaszkodhat, hiszen csapat ilyen messzire még nem jutott a korábbi műsorok során.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!