Hirdetés

Dancs Annamari és Tolvai Renáta az Eurovíziós Dalfesztivál húsz magyar elődöntőse között

Az előzsűri kiválasztotta azt a húsz dalt, amely közül a győztes májusban Bakuban Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli, a kiválasztott előadók közt szerepel Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi és Tolvai Renáta nagyváradi énekesnő is.

2012. január 11., 08:192012. január 11., 08:19

 „Százhetven pályamű, összesen 202 szerzemény érkezett a december 30-i határidőig a magyar dalversenyre. A kilenctagú előzsűri előbb ötvenet választott ki közülük, majd húszra szűkült a lista. Az első elődöntő január 28-án, a második február 4-én lesz, a nemzeti döntő február 11-én. Mindhármat élőben, egy showműsor keretében közvetíti az m1” – mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa, a zsűri egyik tagja a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, mindkét elődöntőből négy dal kerül a nemzeti döntőbe, ezek közül hármat a négytagú zsűri (ebben Rákay mellett Wolf Kati, a tavalyi magyar induló, Csiszár Jenő rádiós és televíziós műsorvezető, valamint Rakonczai Viktor zeneszerző kapott helyet), egyet a közönség választ.

A döntő első részében a nézők voksai döntenek arról, melyik dal kerül a végső négybe, majd a zsűri választja ki, melyik dal képviseli Magyarországot május 22. és 26. között az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon, az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban. Több szám előadója korábbi televíziós tehetségkutató versenyekről ismert, az elődöntős szerzők, előadók többsége személyesen volt jelen a sajtótájékoztatón.

Az elődöntőbe került Molnár Tamás Lesz, ami lesz (előadó: Anti Fitness Club); Vigh Arnold és Zsedényi Dániel Fans Will Be Friends (Bebe and the Charge); Molnár Ferenc Caramel Vízió (Caramel); Pál Gábor, Sándor Attila, Walkó Csaba, Behnam Lotfi Sound of Our Hearts (Compact Disco); Palásti Kovács Zoltán és Fábián Julianna Like a Child (Fábián Juli és a Zoohacker); Vizy Márton és Vigh Kristóf Európa, egy a szívünk (Gallusz Niki és Vizy Márton); Szabó Zé és Johnny K. Palmer Back in Place (Gyurcsik Tibor); a Naughty Monkeys Learning to Let Go (Heinz Gabi); Kállay-Saunders András, Szakos Krisztián és Burai Krisztián I Love You (Kállay-Saunders András); Pras Michel, Roy Hamilton és Király Linda Untried (Király Linda & Ben & Viktor); Jónás Barnabás és Kiss Gina Chasing Dreams (Kiss Gina); Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István és Kökény Attila Állítsd meg az időt (Kökény Attila és Bencsik Tamara); Vödrös Márton és Johnny K. Palmer Dance (Monsoon); Pély Barna, Pál Eszter, Pál István és Fecske András István Open Your Heart (Pély Barna, Pál Eszter és Pál István „Szalonna”); Molnár Gábor Csillagok (Puskás Péter); Krajczár Péter, Juhász Orsolya, Rozman Alexandra és Schilling Kolos Yeah OK! (Sophistic); Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István Élek a szemeidben (Tolvai Renáta); Szabó Zé és Molnár Tamás Nem kell végszó (Tóth Gabi); valamint Molnár Imre, Chris Landon és Taryn Murphy This Love (Veres Mónika „Nika”) című dala. Nem szerepelhet a versenyben feldolgozás, és a dalok legfeljebb három perc hosszúak lehetnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés