
Cukorbeteg gyerekek és fiatalok táboroztak Gyergyócsomafalván, ahol diabetológus és pszichológus osztott meg elméleti és gyakorlati tudnivalókat az életmódtáborban részt vevő fiatalokkal, ezenkívül számos kikapcsolódást, lazítást nyújtó programot is szerveztek.
2014. szeptember 09., 19:102014. szeptember 09., 19:10
A Hargita Megyei Ifjúsági Cukorbetegek Egyesülete idén szeptember elején szervezte meg második alkalommal a tábort, amelyben harminckilencen vettek részt.
„A legfontosabb cél az volt, hogy elméleti és gyakorlati tudnivalókat adjanak át az érdeklődőknek a cukorbetegségről és kezeléséről. Bartalis Hajnal diabetológus és Köllő Orsolya pszichológus tartott előadást, állandó asszisztensi felügyeletet biztosítottunk, hiszen ez is nagyon lényeges. A tábor ideje alatt több mint nyolcszáz alkalommal történt vércukorszintmérés. A betegségről való beszélgetések mellett nagy hangsúlyt fektettünk a szórakozásra is. A résztvevőknek lehetőségük nyílt horgászni, lovagolni, néptáncot tanulni, úszni, kézműveskedni, mászófalon bizonyíthatták ügyességüket, egyszóval kikapcsolódtak” – foglalta össze Suciu Zita szervező, aki önkéntesek segítségével bonyolította le a tábor szervezését.
A Dél-hegy aljában táborozók között 3 éves volt a legkisebb és 24 éves a legidősebb. Két zenekar, a No Sugar és a Funatics is a helyszínre vonult, hogy szórakoztassa a fiatalokat, akik Gyergyószentmiklósról, Ditróból, Újfaluból, Parajdról, Csíkszeredából, Csíkszentmártonból, Székelyudvarhelyről, Agyagfalváról, Székelykeresztúrról, Marosvásárhelyről, Kolozsváról, Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről érkeztek a táborba. A sikeres tábort követően a novemberi cukorbetegek világnapjára készülnek a szervezők.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!