
Négy generáció került egymás mellé a brit királyi család hivatalos fotóján, amelyet annak apropóján készítettek, hogy II. Erzsébet királynő csütörtökön ünnepli 90. születésnapját.
2016. április 21., 12:152016. április 21., 12:15
A koronás fő 1926. április 21-én született, a csütörtöki jubileumi alkalomra pedig a brit Királyi Posta új bélyeget dob a piacra, amelyen a fénykép látható: négy generáció, azaz a királynő és a trónörökösök ülnek egymás mellett. A legifjabb trónörökös a lassan 2 és fél éves György herceg, aki édesapja, Vilmos herceg kezét fogja, miközben egy dobogón áll. II. Erzsébet jobbján Károly herceg ül, aki az utóbbi néhány évben jelentős népszerűségre tett szert az alattvalók körében. A dédnagymama és György herceg között pont 88 év a korkülönbség.
Egyébként tavaly szeptember 8-án rekordot döntött a királynő: ettől a naptól kezdve övé az évezredes angol–brit monarchia uralkodási időtartamrekordja, amelyet eddig a néhai üknagymama, Viktória királynő tartott 63 évvel, hét hónappal és három nappal. Életbiztosítási szakértők a királynőnek már a 70. születésnapján is még legalább negyedszázadnyi további, egészségben leélt életévet valószínűsítettek. A jelenlegi uralkodó édesanyja, Erzsébet anyakirálynő, mindenki „Queen Mum”-ja – a királyi ház egykor messze legnépszerűbb tagja – 2002-ben, életének 102. évében hunyt el.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!