
2010. december 09., 10:332010. december 09., 10:33
Dmitro Zaruba, a turizmusért felelős ukrán küldött Kijevben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a Csernobil-zóna turisztikailag érdekes terület, hiszen „tulajdonképpen a szovjet érát és az ott történt tragédiát bemutató múzeum”.
A politikus szerint természetesen az ország történetének egyik legszörnyűbb eseményéről van szó, de ugyanakkor a helyszín a világon egyedülálló terület. Megfelelő támogatással a csernobili térség sok ember számára engedne betekintést az egykori szovjet rendszerbe. Még a New York-i Forbes magazin is a világ egyik legérdekesebb turistacélpontjának nevezte Csernobilt. Zaruba szerint megfelelő szervezéssel akár évente egymillióan is megtekinthetik az atomkatasztrófa helyszínét. Mivel azonban a terület továbbra is lezárt, a feladat átgondolt logisztikát igényel.
A csernobili atomerőműben 1986. április 26-án következett be az atomkatasztrófa. A négyes blokkban egy hibásan kivitelezett védelmi gyakorlat során történt a nukleáris láncreakciót előidéző robbanássorozat, amelynek eredményeképp radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati és az Egyesült Államok keleti részére, valamint Európa egyes területeire is. A közvetlen áldozatok száma 35-370 ezer között mozog. A környékről csaknem 135 ezer lakost kellett biztonságba vinni és kitelepíteni. A terület ma is teljesen lakatlan.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.