
2010. augusztus 12., 10:012010. augusztus 12., 10:01
Míg a reggae-ünnepen a nap második felében csak külföldi zenekarok léptek fel – az amerikai Aggrolites, a Toots & The Maytels, Bob Marley egykori zenekara, a Wailers és a brit pop-reggae egyik legfontosabb zenekara, a UB40 –, a Budapest Jazz Club-Amfiteátrum Színpadon a magyar előadók voltak túlsúlyban. Olyan neves vendégek, mint Tommy Campbell, Dennis Chambers, Dean Brown vagy George Duke mellett a hazai zenei életet képviselte többek között László Attila, Oláh Kálmán, a Borlai/Zsoldos Group, a Free Style Quartet, Babos Gyula és Fekete-Kovács Kornél.
Délután hat után kezdődött a világzenei nagyszínpadon Eszembe jutottál címmel a tavaly elhunyt legendás énekes, Cseh Tamás előtt tisztelgő emlékkoncert. Mint a koncert szervezője, Marton László Távolodó a rendezvény előzményeiről elmondta, május végén 17 előadó, illetve együttes dolgozta fel Cseh Tamás egy-egy dalát egy hasonló című tribute-lemezen. Az ötórás koncert során a lemezen szereplő összes előadó, illetve együttes – a Kistehén Melanko, a Heaven Street Seven, a Csík Zenekar, a Péterfy Bori & Love Band, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Másik János, a Napra, a Bin-Jip, a Balaton, Lovasi András, Palya Bea, a Quimby, Legát, a Besh o drom, Bognár Szilvia és Herczku Ágnes, az Etnofon Zenei Társulás, valamint Tóth Evelin – 10-10 percet kapott, melynek során az albumon megjelent Cseh Tamás-dala mellett eljátszhatott egy újabb feldolgozást vagy saját repertoárjából egy-két számot.
A lemezre a Quimby a Benke és Pierre című dalt dolgozta fel. Varga Lívius, a csapat ütőse, vokálosa kedden az MTI-nek elmondta: Cseh Tamással kapcsolatban elsősorban olyan élményei vannak, hogy amikor rosszkedve volt, dalai felvidították őt, fanyar humorukkal, de még a búsongásukkal is. „Egyik középiskolai barátom hallgatott mindig Cseh Tamás-bakelitlemezeket. Hanyatt dőltünk, ment a lemez, néha göcögtünk egyet, átadtuk magunkat ennek a hangulatnak.” A Quimby a koncerten az andalító Benke és Pierre mellett a Sehol sem talállak című, pörgősebb Cseh–Bereményi-szerzeményt is eljátszotta.
A Pannonia All Ska Orchestra (PASO) egyedüli együttesként lépett fel a nulladik napon mind a nagyszínpadon, mind a Cseh Tamás-emlékkoncerten. Mint a skazenekar énekese, Krsa (Tóth Kristóf) a két fellépés között elmondta, számára örömünnep a keddi nap: „ami a nagyszínpadon történik, az nekem a szívem csücske; itt vannak a nagy kedvenceim a ska-reggae életből”.
„A Cseh Tamás-emléknaphoz kicsit kevesebb a személyes kötődésem, de az általunk választott szám (Amikor Désiré munkásszálláson lakott) nagyon tetszik nekem” – fogalmazott Krsa. Mint megjegyezte, Bereményi Géza dalszövege egyszerre „profán, kicsit hányaveti, és van benne a munkásszállás révén némi proletár elegancia. Nagyon eltalált szövegnek gondolom” – fejtette ki. Mint Marton László Távolodó elmondta, az emlékkoncertről felvétel készül, melyből az eddig készített próbafelvételekkel és interjúkkal kiegészítve filmet terveznek. A 85–90 perces alkotás bemutatója szeptember végén-október első felében várható a Duna Televízióban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.