
Fotó: Buryán Tünde
Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is magyar diákcsapatok veszik birtokukba a várost. A kincses városban szerdán kezdődött a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által immár 23. alkalommal szervezett diáknapok, a rendezvénysorozatba több mint kétezer diák, 58 csapat kapcsolódik be.
A vasárnap záruló, színes, lendületes, sportrendezvényeket is felvonultató programot a csapatok felvonulásával nyitották meg a Főtéren.
Sepsiszentgyörgyön is pezseg a napokban a diákélet, több mint 250 versenyzővel rajtol pénteken a Háromszéki Diáknapok, amelynek keretében ügyességi és kreatív versenyszámok várják három nap alatt a tizennégy csapatot. A vetélkedő tizenkettedik kiadását a Kovászna Megyei Tanács, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, valamint önkéntes diákok közös szervezésében tartják különböző sepsiszentgyörgyi helyszíneken.
„A rendezvény célja, hogy a 14–25 év közötti háromszéki fiataloknak lehetőséget teremtsen a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, kialakítsa a társadalomban való aktív részvételi igényüket, csapatvezetőket és diákszervezőket neveljen ki, akik az önkéntesség jegyében személyiségüket formálják, és kisközösségeket építenek” – tartják a szervezők az évek óta nagy sikernek örvendő háromszéki rendezvényről.
Összesen 11 sepsiszentgyörgyi csapat nevezett be 12 helyre idén, illetve négy csoport más háromszéki városokból. Egyet közülük még márciusban „kirostáltak”. A fiatalok a hétvégi rendezvényre csapatpólóval, himnusszal és kabalákkal készülnek. A döntő fordulóban részt vevő 11 csapat Sepsiszentgyörgyről: We-kings, Grove Street, Tabula Rasa, Mihasznák, M1(egy), Dandana, Diszkó Patkányok, The Bombers, TAGMEN, HeroInn és a MAHAKALA.
A mezőnyt három KOBAKÉ, azaz kovásznai, baróti, kézdivásárhelyi jelentkezőket számláló csapat egészíti ki, így idén az ICEameg, a Hullámrecscsentők és a TranSZILVAnikum is versengeni fog a Háromszék legügyesebb diákcsapata címért a hétvégén. Nem csupán az első helyen végzett fiatalokat díjazzák, a szervezők kinevezik a saját megítélésük és a csapatok javaslatai alapján a három nap alatt legsportszerűbben játszó együttest is, amely a Háromszék legsportszerűbb diákcsapata címet nyeri el.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!