Hirdetés

Csak ma kezdődhet a bányászok mentése

Előfordulhat, hogy nem élték túl a balesetet az új-zélandi bányarobbanás következtében már harmadik napja a föld alatt lévő bányászok – közölte tegnap a rendőrség. Mint részletezték, a mérgező gáz miatt kedd előtt semmiképp sem ereszkedhetnek a mélybe a mentőalakulatok.

2010. november 23., 10:552010. november 23., 10:55

„Még mindig bizakodóak vagyunk, de az összes eshetőséget számba véve gondolnunk kell arra is, hogy a balesetnek lehetnek halottai” – mondta Gary Knowles rendőrparancsnok. Szakértők szerint a metán valahogyan berobbant, és tűzgömb söpört végig a bányán, mérgező gázt hagyva maga mögött.

Az új-zélandi South Island nyugati részén található Pike River bányában pénteken következett be a robbanás. Két embernek sikerült a felszínre jutnia – ők kisebb sérülésekkel megúszták, de 29 vájár a mélyben rekedt. A bányászok 17 és 62 év közöttiek, és a helyieken kívül két brit, két ausztrál és egy dél-afrikai is van közöttük. A baleset óta semmi hír sincs róluk. A 2,3 kilométer hosszú Pike Rivert vízszintesen vájták egy hegyláncba.

A vájárok valószínűleg egészen a hegy gyomrában voltak a robbanáskor. Van rá esély, hogy találtak tiszta levegőt, ugyanis a bányában százméterenként a felszínre vezető szellőzőnyílások vannak. Erre szükségük is lehetett, ugyanis az oxigéntartalékok körülbelül egy órára voltak elegendőek. Az elhúzódó mentési munkálatok miatt az is kérdéses, hogy van-e megfelelő mennyiségű vizük és élelmük.

A mentőalakulatok a bejelentések szerint tegnap estére készültek el azzal a főaknába vezető járattal, amelyen egy kamerával és mikrofonnal felszerelt speciális robotot engednek majd le, hogy annak segítségével pontosabb képet kapjanak a bányában lévő veszélyes gázok koncentrációjáról. A levegő minőségét egyébként is 30 percenként ellenőrzik.

A 15 centiméteres vájat 162 méter mély lesz majd, tegnap délután a 140. méternél tartottak. A felszínen szinte tapintható a feszültség, a várakozás felőrli a barátok és rokonok idegeit. Az emberek a hatóságokat teszik felelőssé a robbanásért, és sokan azzal vádolják a bánya üzemeltetőit, hogy nem voltak felkészülve ilyen balesetre. Az ausztrál kitermelőegységben egyébként a legszigorúbban ragaszkodtak a biztonsági előírások betartásához.

„Mindenki ideges, feldúlt, és képtelen szavakba önteni fájdalmát, de ennek ellenére hiszünk abban, hogy ki fognak jönni” – mondta Laurie Drew, akinek 21 éves fia, Zen is a föld alatt rekedt. A hozzátartozóknak reményt ad a 33 chilei bányász története, akiket két hónap után sikerült épségben a felszínre hozni, valamint a 29 kínai vájár esete, akiket éppen tegnap mentettek ki egy áradás betemette bányából.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés