2009. augusztus 11., 10:082009. augusztus 11., 10:08
A fokhagymás oldalas vagy törpeharcsa receptje a hazai szakácskönyvekben is megtalálható, de a közvélemény szerint az illatos fűszer a gyógyszerkönyvekben is helyet kaphatna. Egészségügyi célból is sokan esznek rendszeresen fokhagymát és ezt a természetgyógyászok ugyancsak helyeslik. Az élelmiszer-ipari technológia, illetve a gyógyszeripar szintén fölismerte ezt az üzleti lehetőséget.
Az élelmiszerboltokban, valamint a patikákban egyaránt kaphatók különféle fokhagymakészítmények, amelyek többségének nagy előnye, hogy bármikor bevehető, és nem okoz olyan leheletet, amely a környezet számára kellemetlen.
Azzal már évekkel ezelőtt foglalkoztak, hogy a fokhagymatabletták, -kapszulák, amelyeket nagy reklámmal a vérkoleszterin csökkentésére, az immunrendszer erősítésére ajánlottak, megfelelően ellenőrzött körülmények között mennyire hatásosak. Az akkor tanulmányozott fokhagymaszerek teljesen hatástalannak bizonyultak. A nyers fokhagymával kapcsolatban viszont maradt az a hit, hogy a benne lévő antioxidánsok kedvezőek a szív védelme szempontjából.
Most azonban a kutatók kísérleti patkányokat etettek friss fokhagymával vagy olyan fokhagymakészítménnyel, amelyet két napig hagytak száradni, mialatt minden benne lévő, illékony – büdös – anyag elszállt. A patkányok egy hónapig fogyasztották az erős illatú fokhagymát vagy az illattalanná vált készítményt, majd szívüket, érrendszerüket a legkorszerűbb módszerekkel megvizsgálták.
A nemzetközi munkacsoport azt találta, hogy bizonyos, szívet védő tulajdonsága a fokhagymakészítménynek is volt, de a friss fokhagyma kedvező hatása sokkal erélyesebben érvényesült. Eredményeik szerint a fokhagyma szívet védő hatékonysága nem annyira az antioxidáns elemeknek, hanem az igen kellemetlen szagú hidrogén-szulfidnak köszönhető.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.