
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás.
2021. március 03., 19:512021. március 03., 19:51
2021. március 03., 19:522021. március 03., 19:52
Erős bizonyítékok utaltak már arra, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek (egyebek mellett szalonna, kolbász) túlzott fogyasztása összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának növekedésével. Mostanáig azonban nem volt világos, hogy az erős húsfogyasztás emeli-e más, nem daganatos betegségek kockázatát. A kérdést csaknem 475 ezer brit felnőtt adatainak elemzésével tisztázták a tudósok.
A kutatás elején a résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amely a táplálkozási szokásaikat – köztük a húsfogyasztást – tartalmazta. Ezután átlagosan nyolc éven át követték őket nyomon. Akik rendszeresen, vagyis heti háromszor vagy ennél is többször ettek húst, azok a kevés húst fogyasztókhoz képest nagyobb valószínűséggel dohányoztak, ittak alkoholt, ám kevés gyümölcsöt és zöldséget, rostot és halat ettek, valamint inkább voltak túlsúlyosak és elhízottak.
A fenti tényezőktől megtisztított adatok alapján megállapították, hogy a vörös hús túlzott fogyasztása együtt a feldolgozott hústermékek evésével az iszkémiás szívbetegség, a tüdőgyulladás, a divertikulózis – a vastagbélben kialakuló kis kitüremkedések –, a bélpolip és a cukorbetegség kockázatnövekedésével függ össze. A húsfogyasztás napi hetven grammos emelkedése például az iszkémiás szívbetegség 15 százalékos, a diabétesz 30 százalékos kockázatfokozódását hozta magával.
A szárnyasok megnövekedett fogyasztása a gyomor- és nyelőcsövi reflux, a gyomor- és bélgyulladás, a divertikulózis, az epehólyag és a diabétesz fokozott kockázatával függött össze. Minden újabb 30 gramm szárnyashús napi fogyasztása 17 százalékkal nagyobb reflux- és 14 százalékkal magasabb diabéteszkockázatot jelentett. A legtöbb összefüggés mérséklődött, amint a testtömeget is figyelembe vették. Ez arra utal, hogy az összefüggéseket részben a rendszeres húsfogyasztók nagyobb testtömege okozza.
Azt is megállapították, hogy a feldolgozatlan vörös hús és szárnyas fogyasztása a vashiányos vérszegénység kisebb kockázatával függött össze, ellenben a feldolgozott húskészítmények nagyobb bevitele nem volt kapcsolatos a vérszegénységgel.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!