
Fotó: Forrás: Méra World Music
Jövő évre halasztják a Méra világzenei csűrfesztivált – tájékoztatták hétfőn szerkesztőségünket a szervezők.
2020. június 22., 18:262020. június 22., 18:26
2020. június 22., 18:272020. június 22., 18:27
Mint írták, a Kolozs megyei rendezvény a résztvevőknek köszönhetően első pillanattól kezdve sajátos hangulatú, különösen otthonos és családbarát fesztivál lett, ahol még a színpadot sem kellet elkeríteni kordonnal.
Ennek okán, sajnálattal kell bejelentsük, hogy a Méra World Music Világzenei Csűrfesztivál 2020. július 30. és augusztus 2. időpontra tervezett kiadása elmarad” – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a fesztivál 5. kiadását így 2021. július 29. és augusztus 1. között rendezik meg.
A szervezők arról is beszámoltak, hogy az anyagi kihívások ellenére, ebben az évben minden erejükkel azon dolgoznak majd, hogy a fesztivál infrastruktúráját fejlesztve tovább növeljék közönségük komfortját és eseményeik minőségét.
A fesztivál eredeti koncepciójához híven, a következő évben is mindössze 1000 jegyet bocsátanak áruba, amelyeket 2020. július 30-tól lehet majd megvásárolni a fesztivál web- és Facebook-oldalán.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!