
Fotó: Bíró Blanka
2012. július 12., 07:232012. július 12., 07:23
A maksai Óriáspince-tetőn a hétvégén második alkalommal szervezik meg a Nemzeti Vágta egyetlen, határon túli előfutamát, a Székely Vágtát, a tavalyi népszerűségre alapozva idén már kétnapos lesz a rendezvény.
Tamás Sándor, a társszervező Kovászna Megyei Tanács elnöke a kedd esti köröspataki sajtótájékoztatón elmondta, annak ellenére, hogy a prefektus kifogásolta a „székely” megnevezést, idén is lesz Székely Vágta. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, a vágta már tavaly válasz volt arra, hogy Marosfőn egy bukaresti politikus (Victor Ponta – szerk. megj.) azt mondta, a Székelyföld nem létezik. Antal hozzátette: közpénzt fordítanak a magyar rendezvényre, hiszen a székelyek által befizetett adót fordítják arra, amiről a Székelyföld szól. A kétnapos vágtán minden típusú lovasrendezvényre sor kerül, lesz huszár-, lovasíjász- és baranta-, puszta ötös és csikósbemutató, díjugratás, fogathajtóverseny.
Idén a versenypályára és az istállókba nem engedik be a látogatókat, hogy ne zavarják a lovakat, ám kihozzák a paripákat a közönség közé, lehet felügyelettel lovagolni és lovat simogatni. A két nap alatt állandó kísérőprogramként képzőművészeti kiállítást, népművészeti és lovas kézművesvásárt és székely termékek vásárát szerveznek. Azok a termelők, akik kiváltották a székely termék védjegyet, ingyen kapnak standot, ugyanakkor megszervezik a Székely Székek Találkozóját is. Szombaton este műsorra tűzik a János Vitéz című lovas előadást, melyet a komáromi Magyar Lovas Színház és a szigetszentmiklósi Sziget Színház ad elő, a Háromszék Táncegyüttes, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub közreműködésével. Pintér Tibor színész-rendező elmondta: aktualizált hangszerelésben szünet nélkül két és fél órás előadást állítottak össze látványos lovas harci jelenetekkel és kaszkadőrmutatványokkal. Kálnoky Anna grófnő arról számolt be, hogy a Köröspataki Lovasudvar 18 tanulója és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, Bordás Attila rendezésében és Mátray László színművész közreműködésével Szent György legendáját mutatja be, az előadás arra keresi a választ, hogy van-e esély arra, hogy a legyőzött sárkányt befogadja a közösség. Vasárnap este a NemEz együttes jubileumi nagykoncertje, majd a Háromszék Táncegyüttes, valamint a Kökényes és a Százlábú Néptáncegyüttesek közös előadása, a Táncpromenád zárja a Székely Vágtát. A lovasfutamokat a Duna Tv élőben közvetíti.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.