2010. október 05., 10:142010. október 05., 10:14
Beéry Csaba – aki a Cozma-ügyet illetően a csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében vádlott – a bíró kérdésére azt válaszolta: „Iván kijelentése szerint Csoki lehetett, Csoki szúrt”. Mint mondta: valaki a társaságukból azt jegyezte meg a gyilkosság után: „Csoki, miért kellett megszúrni?” A tanú elmondta: ő a tetőbárból szaladt le több társával együtt az utcára, miután Sztojka Iván bekiabálta a bárhelyiségbe, hogy „baj van, baj van”.
Amikor az utcára leért, csak azt látta, hogy valaki fekszik a földön, és „sokan bámészkodnak körülötte, ketten pedig fölé hajolnak” – mondta a tanú. Beéry utalt arra is, hogy már az autóban ülve kérdezte azt, hogy eszerint szúrt valaki, mire Sztojka Iván azt válaszolta neki, hogy „valószínűleg Csoki szúrt”, és hozzátette azt, hogy „nem tudtam őket szétszedni”. Beéry Csabát szembesítették Raffael Sándorral; utóbbi kijelentette, hogy nem szúrt és nem is hallott ilyen értelmű, rá vonatkozó kijelentést. Eredménytelen maradt a szembesítés a másodrendű vádlott Németh Győzővel is, aki szintén azt állította, hogy az utcán nem hangzott el a „Csoki szúrt”, és a „Csoki, miért kellett megszúrni” kijelentés. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.