
2012. szeptember 14., 08:532012. szeptember 14., 08:53
Az olasz sajtó szerdán beszámolt róla, hogy a bizottság továbbította jelentését a grossetói ügyészségnek. A 270 oldalas szakértői jelentés készítői arra a következtetésre jutottak, hogy a Costa Concordia valóban egy „rendkívül kockázatos manőver” miatt ütközött a sziklának, de a hajótörés következményeit jelentős mértékben enyhíteni lehetett volna, ha az ilyenkor előírt eljárásrendet pontosan betartják.
A szakértők a kapitány és a legénység, valamint a válságközpont és a kikötői hatóságok üzenetváltásainak elemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy a sziklával való ütközés után hat perccel Francesco Schettino parancsnok már tudta, süllyed a hajó, mégsem adott parancsot az utasok kimenekítésére. Az evakuálás ötvenperces késéssel kezdődött, a legénység többsége pedig nem tudta, mit kell tennie.
Az amerikai–olasz Titan Salvage-Micoperi csoport hidraulikus emelődarui horgonyoznak az oldalára dőlt Costa Concordia mellett a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigetnél. A tervek szerint a hajóroncsot 2013 februárjára hozzák vontatható állapotba. A sziklával való ütközés azután következetett be – olvasható a jelentésben –, hogy a parancsnoki hídon több hiányos és félreérthető parancs hangzott el, emiatt a kormányos nem értette pontosan, mire is kapott utasítást, így hibákat követett el.
Mindezt tetézte az ütközés utáni késlekedés. A szakértők szerint Roberto Ferrarinire, a hajót birtokló cég válságközpontjának vezetőjére várt volna a feladat, hogy azonnal javasolja a parancsnoknak: rendeljen el általános riadót, és adjon utasítást az utasoknak a hajó elhagyására. A Costa Concordia 4200 utassal a fedélzetén január 13-án járt szerencsétlenül. A hajón tartózkodók közül harmincan – közöttük egy magyar – vesztették életüket, két személyt eltűntként tartanak nyilván.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.