
A Carla`s Dreams szentgyörgyi basszusgitárosa
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor
A Szent György Napok szervezői a programpontok számának csökkentésével szeretnék elkerülni, hogy a következő sepsiszentgyörgyi városnapokon a bőség zavara uralkodjék.
2017. május 02., 18:552017. május 02., 18:55
Erős nyitás és markáns zárás keretezte a Sepsiszentgyörgyön 26. alkalommal megszervezett Szent György Napokat, a kilencnapos városünnep alatt negyven helyszínen háromszáz programot bonyolítottak le – összegezték a keddi sajtótájékoztatón a szervezők.
Antal Árpád polgármester elmondta, az ő elemzése épp annyira szubjektív, mint a többi 56 ezer sepsiszentgyörgyié, majd a sikerek mellett a negatívumokat is kifejtette. Idén első ízben a polgármesteri hivatal csapata vállalt nagyobb szerepet a szervezésben, Antal Árpád elégedett volt a munkájukkal, de hozzátette, hogy a kifelé történő kommunikáció nem volt annyira intenzív, mint a korábbi években. A szervezők azt fontolgatják, hogy a jövőben csökkentik a programok számát, ezáltal elkerülhetik, hogy bőség zavara miatt egy-egy rendezvény kevesebb látogatót vonzzon.
Knopp Ildikó, a városimázs iroda munkatársa, a rendezvénysorozat programkoordinátora elmondta, a kulturális héten 3680 jegyet adtak el, a vakáció ellenére a báb- és gyerekelőadások is telt házasak voltak. A Queen Classics nyitókoncert nemzetközi színvonalú produkció, a záró, sárkányt legyőző performansz pedig helyi gyártmányú kuriózum volt.
Antal Árpád szerint rekordot döntött a közösségi oldalán a Carla`s Dreams basszusgitárosának bejelentéséről közzétett videó: 254 ezer emberhez jutott el, és 110 ezren nézték meg, amikor a koncert alatt a zenész magyarul elmondta, hogy sepsiszentgyörgyi székely.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!