Hirdetés

Ciszjordániában a Pink Floyd egykori frontembere

Roger Waters, a Pink Floyd egykori frontembere falat bontana Ciszjordániában is, ahogyan azt megtette Berlinben két évtizeddel ezelőtt. A muzsikus, aki meglátogatott kedden egy palesztin menekülttábort, amely a Ciszjordániát Izraeltől elválasztó fal árnyékában él, kijelentette: abban a pillanatban, hogy Izrael lebontja a falat, ő is fellép a helyszínen.

2009. június 04., 10:142009. június 04., 10:14

1990-ben, egy évvel a berlini fal leomlása után ugyanis az ő vezetésével ünnepelte a rockvilág Európa megosztottságának a végét a The Wall című rockopera látványos színrevitelével. A 65 éves Waters elmondta, hogy a ciszjordániai fal azóta foglalkoztatja, amióta 2006-ban először látta izraeli koncertje után, és ez a látogatás felnyitotta a szemét.

„Azok, akik nem látták és nem tudják, mi történik itt, el sem tudják képzelni, milyen hatást tesz az emberre, milyen beteg, léleknyomorító érzést kelt” – mondta az AP amerikai hírügynökségnek. Waters szavai nem nyerték meg Mark Regev izraeli kormányszóvivő tetszését, aki rögtön a The Wall híres sorát idézte: „Nem kell nékünk oktatásod” („We don’t need your education”).

Izrael 2002-ben kezdte építeni a szenzorokkal és szögesdrótokkal teli kerítést, miután palesztin szélsőségesek izraeli civilek ellen követtek el pokolgépes merényleteket. A zsidó állam többször hangsúlyozta, hogy csak ideiglenes biztonsági intézkedésről van szó. A palesztinok viszont földrablásnak tekintik, mert ha a fal utolsó harmada is megépül, a ciszjordániai terület 10 százalékát hasítja ki, megcsonkítva azt a területet, amelyen a palesztin államot akarják létrehozni. Az Izraelben dolgozó palesztinok átkelése is órákig tart.

A Betlehem város északi csücskénél lévő Aida menekülttábor, mintegy 5000 palesztin otthona, egyenesen a falra néz. Palesztin illetékesek gyakran kísérnek ide külföldi méltóságokat – legutóbb XVI. Benedek pápát –, hogy lássák, mennyire kettétöri a mindennapi életet a fal.

„Amikor az ember egy ilyen építménnyel találja magát szemben, akár itt, akár egy dél-afrikai nyomornegyedben, akár a varsói gettóban a második világháború idején, arról ösztönösen tudja, hogy rossz. Rossz, és nem maradhat fenn örökre” – mondta Waters, aki egyébként kizárta, hogy újra együtt játsszon egykori társaival, mint azt 2005-ben, a londoni Live 8 koncerten tették. „Szép pályafutásunk volt a Pink Floyddal, valamennyien élveztük. Együtt dolgoztunk és mindennek örültünk, nagyszerű volt. De azt hiszem, vége” – mondta.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés