2009. szeptember 23., 11:232009. szeptember 23., 11:23
Mindazok, akik cirkuszjegyet vásárolnak, támogatják az állatkínzást; sajnos a családok többsége nem ismeri fel, mi folyik valójában a porond mögött – fogalmazott közleményében. Apel egyben támogatásáról biztosította Klaus Lüdcke, nemzeti állatvédelmi megbízott tiltakozását is a Berlinben vendégeskedő Krone cirkusznak, Európa egyik legnagyobb cirkuszának állattartási gyakorlata ellen.
Az állatvédelmi szervezetek szövetsége – köztük a Peta és az Albert Schweitzer Alapítvány – állítólag rejtett kamerás felvételekkel tudja bizonyítani, hogy elefántokat, oroszlánokat és több más vadállatot nem megfelelő körülmények között tartanak a városról városra vándorló intézményben. Mahi Klosterhafen, az Albert Schweitzer Alapítvány alelnöke a Berliner Zeitungnak nyilatkozva elmondta, a bezártság, a mozgás hiánya és a gyakori utazás viselkedési zavarokat és evési problémákat okoz az állatoknál.
A tiltakozás kezdeményezői on-line petícióval szeretnének a parlamenthez fordulni. Klaus Lüdcke elmondta, hogy az állatvédelmi törvény mindenképpen megszületik, ez azonban eltarthat egy ideig. Hozzátette, reméli, hogy a berliniek jó példával járnak majd elöl, és elkerülik azokat a cirkuszi porondokat, ahol vadállatok lépnek fel. A Krone Cirkusz visszautasította az ellene felhozott vádakat.
Az ünnepek után sok háztartásban hasonló a kép: a hűtő zsúfolt, a dobozok egymásra tornyozva őrzik a karácsony bőségének emlékét, miközben egyre sürgetőbb a kérdés: mi legyen a maradékkal? A válasz szerencsére nem föltétlenül a kidobás.
Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.