
Fotó: A szerző felvétele
2010. augusztus 16., 09:402010. augusztus 16., 09:40
A közterületek és a helyi kultúrotthon használatát az előzetes ígéretek ellenére megtagadták a fesztiváltól, így utolsó pillanatban kellett helyszínt találni a koncertekhez, a kézművesvásárhoz, az előadásokhoz és a nyilvános beszélgetésekhez. A táborozók így a helybélieknél találtak szállást vagy kerti sátorhelyet, a beszélgetések az unitárius templomban és magánterületeken zajlottak.
Az idelátogatók ugyanakkor túrákon ismerkedhettek meg Verespatak turisztikai és kulturális értékeivel, összhangban a Szénafeszt idei fő témájával, a település UNESCO kulturálisörökség-védelmi listájára kerülésével, amelyet Eugen David, az Alburnus Maior Egyesület elnöke a fesztiválmegnyitón Kelemen Hunor művelődési miniszternek címzett üzenetként fogalmazott meg.
A már készülőfélben lévő kalandparkot viszont kénytelenek voltak leszerelni: a bányaprojekt-szimpatizáns területtulajdonos rendőrök kíséretében fejezte ki nemtetszését. A fesztivál idejére társaival ki is vonult a telkére kempingezni, feliratokkal és szóban is a bányászat mellett kampányolt, szinte csak a nagyszámú rendfenntartóknak köszönhető, hogy a feszültségkeltésből nem alakult ki nyílt konfliktus.
A koncerteknek helyet adó Tăul Brazi-tó melletti nagyszínpad meghitt hangulatú tisztáson állt, jelezvén, hogy a korábbi tízezres tömeg helyett idén tizedannyi résztvevőre számítottak. A fergeteges bulik nem maradtak el, többek között a The others, a Grimus és a Luna Amară vállalták az ingyenes fellépést és a „Ciánmentes Verespatakot!” üzenet tolmácsolását.
Szerző: Biró István
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.